2013. február 3., vasárnap

Strauss utazásai

Évszázados hagyomány, hogy a kiművelt emberfők tanulmányok végzése céljából, alkotói inspirációt meríteni vagy épp „levegőváltozást” keresve felkeresik az eszményített Itália és Hellász vidékét. Richard Straussnál sem volt ez másképp, csak a körülmények változtak.
A zeneszerző 1886-ban, 22 éves korában látogatott először Olaszországba. A „nagy utazások” hagyományainak megfelelően inkább tanulmányútról volt szó, mint pihenésről. Második itáliai útja már az életveszélyes tüdőbetegségéből való gyógyulást is szolgálta. 1892/93-ban ismét Olaszország, Görögország és Egyiptom voltak úti céljai.

Hamarosan szakmai szükségszerűséggé is vált az utazás. Karmesterként (beleértve saját művei bemutatását is) Európa országai mellett, Észak és Dél-Amerikában lépett fel. Az ilyen utazások alkalmával mindig arra törekedett, hogy legyen elég szabad ideje múzeumokba is ellátogatnia.
Fia születése (1897) után rendszeresen családjával töltött nyári szabadságai kevésbé voltak pihentetőek számára.

Strauss szerette a kor divatos szórakozását, forradalmi újdonságát, az automobilt. 1907-ben vásárolta az első gépkocsiját, és 1913-ban Itáliába vezetett, később már kedvenc sofőrjével, Martin-nal utazott a Dolomitokba, később pedig Közép-Itáliába tanulmányútra.





Görögország és a görög kultúra rajongójaként 1949-ben egyik írásában magát „görög német”-nek nevezte. 1926-ban visszatért az Égei-tenger partvidékére, hogy felelevenítse az 1892-es látogatása során szerzett impresszióit. A legutolsó operái – Egyiptomi Heléna, Daphné, Danae – nagyrészt ezekből a klasszikus élményekből táplálkoztak.

A korban utazni még legalább annyira jelentett kalandot és megpróbáltatást, mint kikapcsolódást és pihenést. Erről árulkodnak Strauss fennmaradt feljegyzései, levélrészletei is:

„Brooklynban egy elektromos autóban úton a koncertre (40 márka) egy vad és szerencsétlenül kikövezett New yorki úton és a csodálatos Hudson hídon keresztül hajtottunk” (1904)

„Micsoda rémkép! Nem szeretek panaszkodni, 8 óra Berlinből Biefiled-be egy fűtetlen vasúton – ez túl sok volt ahhoz, hogy elviselhető legyen, még nekem is. Nincs étkező kocsi, nincs meleg étel vagy ital” (1917 - az I. világháború közepén.)

1920-ban, egy dél-amerikai tengeri utazásának szünetében így írt:
„ Összesen 21 órát voltunk elakadva – szörnyűséges idő. 4 hatalmas hajó mindkét oldalán szénnel rakva, a rakománytól olyan por és piszok keletkezett, hogy a (…) le kellett takarni vászonnal és az ajtókat, ablakokat zárva kellett tartani.

(Forrás: www.richardstrauss.org)