A ZENESZERZŐ

A Birodalmi Zenei Kamarát a náci hatalom alakítja


R. Strauss 68 éves volt, amikor Adolf Hitler és a Náci Párt hatalomra jutott.

Strauss sosem csatlakozott a párthoz, és szorgalmasan elkerülte a náci üdvözlésformát is.  A kezdetekben a célszerűség okán működött együtt  a korai náci rezsimmel abban a reményben, hogy Hitler népszerűsíteni fogja a német művészetet és kultúrát. Hitler lelkes Wagner- és zenekedvelő volt, aki  nagyon szerette  R. Strauss műveit is, mióta a Salomét megnézte 1907-ben.  R. Strauss viselkedését erősen motiválta annak szükségessége, hogy  megvédje zsidó menyét és zsidó unokáit az üldöztetéstől, valamint nagyon elkötelezett volt abban, hogy a tiltott zeneszerzők – mint Mahler és Debussy - műveit továbbra is vezényelje és megőrizze.

R. Strauss 1933-ban így írt saját jegyzetében:„Úgy tekintem a Streicher-Göbbels féle zsidó csalit, mint a német becsület szégyenét, mint  a nyilvánvaló alkalmatlanságot, a hozzá nem értő, lusta középszerűség harcát a magasabb intelligencia és nagyobb tehetséggel szemben.”.


Miközben Joseph Göbbels egy ideig  segítőkésznek bizonyult  R. Strauss irányában, így írt naplójában:„Sajnos még mindig szükségünk van rá, de egy napon lesz saját zenénk, és nem lesz szükségünk többé a dekadens gyenge idegzetűre.”


Mindazonáltal, mivel nemzetközi eminencia, jelölték a zeneszerzőt 1933 novemberében a Birodalmi Zenei Kamara, az Állami Zenei Hivatal elnöki tisztségére.  R. Strauss, aki számos politikai rezsimet megélt már és semmilyen érdeklődése nem volt a politika iránt, elhatározta, hogy elfogadja, de megtartja politikamentességét, ami esetenként lehet, hogy tarthatatlan. Családjának ezt írta: „Zenét szereztem már Kaiser és Ebert uralma alatt. Ezt is túl fogom élni.”.


1935-ben így írt naplójában „1933 novemberében Göbbels miniszter a Birodalmi Zenei Kamara elnöki tisztségére jelölt, anélkül, hogy rendelkezett volna előzetes beleegyezésemmel.  Nem voltam eléggé felvilágosítva és elfogadtam a hivatali posztot, mert abban reménykedtem, hogy képes leszek valami jót csinálni és megakadályozni a rosszabb dolgokat, amelyek mostanság a német zenei életben jelentkeznek, vagyis „amatőrökkel  és tudatlan pozicióvadászokkal „szervezik újjá.”.


R. Strauss megvetette Göbbelst,  jelentéktelennek és „fütyülő bombának” nevezte. Annak érdekében, hogy megszerezze Göbbels együttműködését a német szerzők jogdíjának 30 évről 50 évre kiterjesztésében Strauss egy zenekari dalt is dedikált Göbbelsnek Das Bachlein címmel 1933-ban.

Strauss megpróbált nem tudomást venni Debussy, Mahler és Mendelssohn műveinek a nácik általi betiltásáról. Tovább dolgozott Stefan Zweiggel, zsidó barátjával és librettistájával a Hallgatag asszony című vígoperán. Amikor az operát 1935-ben Drezdában bemutatták , Strauss ragaszkodott ahhoz, hogy Zweig neve is szerepeljen a színházi műsorban. Ezzel azonban végleg kivívta a náci rezsim haragját. Hitler és Göbbels nem jelentek meg a bemutatón és három előadás után elmaradtak az előadások is. Lényegében a Harmadik Birodalom betiltotta.


1935 júniusában R. Strauss így írt Zweignek.

„Elhiszed, hogy engem valaha bármilyen cselekedetemben "német mivoltom" gondolata vezetett volna?  Lehetne-e Mozartról azt feltételezni, hogy tudatosan „árja” –ként komponált? Csak kétféle embert ismerek: akinek van tehetsége, és aki semmilyen tehetséggel nem rendelkezik.”

A levelet a Gestapo megkaparintotta és elküldte Hitlernek. Strausst  ezután 1935-ben elbocsátották posztjáról.  

Strauss látszólagos kapcsolatát a nácikkal számos híres muzsikus is kritizálta, mint pl. Arturo Toscanini is, aki ezt mondta 1933-ban, amikor Strauss elfogadta a Birodalmi Zenei Kamara elnöki tisztségét: „Strauss, a zeneszerző előtt megemelem a kalapom. De Strauss, az ember előtt ismét visszateszem.”  Strauss motivációja leginkább az volt, hogy megvédje zsidó menyét, Alice-t és zsidó unokáit a zsidóüldözéstől. Mindkét unokájával erőszakoskodtak az iskolában, de Strauss befolyását arra használta fel, hogy megvédje őket a koncentrációs táborba deportálástól.

 

 

Richard Strauss figyelmének középpontjában a zene volt, de hogyan élt a mindennapokban? 

(Részletek www.richardstrauss.at oldalról, család által működtetett honlapról)  

 

Társasági és otthoni élet

Az első időkben a házaspár viszonylag mérsékelten élt Münchenben, a nyári hónapokat a zeneszerző apósával és anyósával Marquarsteinben töltötte. A Berlinbe költözés Pauline számára lehetővé tette, hogy „nagy háztartás”–t vezessen, intenzív társasági kapcsolatokat tartson fenn....Tovább


„Pauline nélkül semmit sem alkottam volna” 

(Részletek Karl Böhm Pontosan emlékszem című könyvéből, és a www.richardstrauss.at honlapról)

„Előadás után (Daphné) Strauss társaságában meglátogattam feleségét, aki betegsége miatt nem lehetett jelen a premieren. Midőn lassan lefelé lépkedtünk a harmadik emeletről, Pauline asszonyról beszélt: „Higgye el, nagy szükségem van erre asszonyra. Tulajdonképpen letargikus természetű vagyok, és Pauline nélkül semmit sem alkottam volna.”
Pauline kínosan pedáns és szigorú volt a házvezetésben.  A vendégeket mindig jó szívvel látták, de Pauline nem mindig kezelte megfelelően a vendégeket. Pauline „uradalma” nemcsak szigorú volt, hanem olykor jeges is. 
Richard egyszer így panaszkodott felesége mániákus szellőztetési szokásáról:
„Néha alig bírok megkapaszkodni a szobámban, a huzat miatt”.
Pauline nemcsak saját otthonukban volt mániákus tisztaságkedvelő, hanem máshol is. Szerette ellenőrizni a port, végighúzta ujját a bútorokon, kinyitotta a fiókokat, benézett az ágy alá és ellenőrizte a személyzet keze munkáját. (Kurt Wilhelm)

Fotók 

Strauss és a klasszikus kultúra 

 

Richard Strauss rajongott a gépkocsikért, ám a művészetben a modernitás helyett a klasszikusok felé fordult. Miközben Marinetti és társai a futurista kiáltványt szövegezték, a zeneszerző a klasszikus görög és latin kultúrából, vagy épp „az ő Goethéjéből” merített ihletet. Már 1882-ben, a müncheni Ludwig Gimnázium záró bizonyítványában említést tettek az ifjú Richard Strauss szorgalmáról, érdeklődéséről és gyors felfogóképességéről. Tovább







 

A sportoló és a kártyajátékos

 


Strauss a mai értelemben keveset sportolt, ám sok időt töltött a szabadban testmozgással. Ennek során az élményeket, a természet békés csodálatát és a kikapcsolódást részesítette előnyben az öncélú testedzéssel szemben. Sportot űzött a kártyajátékból, amit viszont felesége, Pauline nem nézett jó szemmel. Tovább








A hallgatag asszony ősbemutatója

A hallgatag asszony drezdai ősbemutatójáról a következő emléket őrzöm: rendkívül forró nyár volt, gyilkos melegben próbáltunk a tető alatti próbateremben. Strauss nehezen viselte a hőséget, de fáradhatatlan volt. Cebotari tíz-tizenöt órát is tudott dolgozni, a fegyelmezettség mintaképe volt. …..Strauss nagyon elégedett volt a próbák menetével és egyik boldog levelet a másik után írta feleségének kérve, hogy mielőbb eljöjjön.”





A kép az 1935. június 19-i drezdai főpróbán készült. A képen Maria Cebotari, a hallgatag asszony, Richard Strauss és Karl Böhm, a premier karmestere látható.








 

 

 

 

A karmester  

1994-ben dokumentumfilm készült „A vezénylés művészete: a múlt nagy karmesterei" címmel. Ebben a klipben Richard Strauss a Till Eulenspiegel-t vezényli a Bécsi Filharmonikusokkal.  


„Strauss figyelemre méltó muzsikus volt és csodálatos karmester. Igen, csodálatos karmester volt, még akkor is, ha néha semmilyen látható jele nem volt annak, hogy tényleg vezényel.
George Szell -  Karmesterként két Strauss is létezett.  Az egyiket érdekelte, a másikat nem. Az embernek gyakran volt olyan érzése, hogy csak múlatja az időt, vagy a honoráriumáért dolgozik, vagy éppen az előadás utáni kártyajátékot várja már. Ez néha így zajlott…. Elképesztően unta…és  Beethoven Fideliójának fináléjában (egy-két há-négy)…..tatatatíiim, tatatatíiim….ránézett az órájára….. és ….(gyorsított a tempón).”


Strauss Budapesten

A múlt század első évtizedeinek egyik meghatározó zeneszerzőjének alkotásait előbb ismerte meg a budapesti koncerttermek közönsége, mint az opera-rajongók. A kezdeti elutasítás hamar rajongással határos tiszteletté vált. Az első hazai bemutatót a Filharmoniai Társaság Zenekara tartotta, 1891 legelején. Az Itáliából című szimfonikus költemény azonban nem aratott sok babért. A korabeli sajtóvisszhang így hangzott: „Reméljük nem  találkozunk ezzel a művel többé a Filharmoniai Társaság műsorán”.  1895-ben a Halál és megdicsőülés, 1897-ben a Till Eulespiegel került terítékre. „Ilyen zenei tótágast, összevisszaságot még nem komponált szabadlábon lévő muzsikus” – bírálták a műveket. Strauss ismertsége és kedvelőinek száma azonban megállíthatatlanul emelkedett Magyarországon. Tovább





Strauss operák Budapesten


1910. március 11-én bombaként robbant az Elektra című operája. Az előadás egyértelműen siker volt, a kritikusok többsége nem volt elutasító. A bemutató után néhány hónappal Strauss vezényelte Budapesten az operát.

Szereplők: Fodorné Aranka , Krammer Teréz , Sebeők Sára, Arányi Dezső, Szemere Árpád
Alszeghy Kálmán - rendező
Kerner István - karmester


…akármilyen hidegen, józanul is ítéljük meg a darabot, az kétségtelen, hogy a hallgatóit lebilincseli, izgatja, szinte fárasztja” – Kern Aurél. Tovább