2015. szeptember 29., kedd

2015. szeptember 27., vasárnap

Kocsis Zoltán R. Strauss zenei kifejezés módjáról és a két opera szereplőiről


Mit írnak a médiában?

MTI 2015.09.19.

"Maga a komponista a Daphnét tartotta kedvenc operájának. "Állítólag minden alkalommal, amikor egy társaság összegyűlt Garmisch-Partenkirchenben vagy máshol, ahol Strauss megfordult, mindig megragadta az alkalmat, hogy leüljön a zongorához és a Daphnéból játsszon részleteket, amit nem is csodálok, mert gyönyörű témák és gondolatok vannak benne" - mesélte Kocsis Zoltán."

A teljes cikket itt olvashatja el. 

 

Népszabadság melléklet  2015.09.25.

Richard Strauss egy estére komponálta két operáját, amelyet most így is játszik el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Müpával közös Strauss-sorozata keretében. A klasszikus zene már „le van játszva”, nemigen kerül a karmesterek pálcája elé olyan darab, amely teljes újdonság a közönségnek. A hangverseny-látogatók többnyire nem is a zenemű, hanem az előadók miatt vesznek jegyet, sokszor csak a kiosztott programfüzetből silabizálják ki, aznap estére mit választott a szólista vagy a karmester.Nem is könnyű úgy megítélni színpadi működésük minőségét, ha nem ismerősek a dallamok, a gyönyörűséget leginkább a már sokszor hallott mű másfajta interpretációja adja. A művészi szándék megértése, a mű új, érdekes megközelítése. Haladóknak még az is élvezetes lehet, ha nem éreznek együtt az előadóval: saját meggyőződésüket összevethetik a hallottakkal.A még haladóbbaknak viszont nagyon is jól jön egy sosem hallott zenemű előadására beülni a nézőtérre. Vannak alapos ismereteik arról, mit várhatnak a poszt-romantikus zeneszerzőtől, mit a vezénylő Kocsis Zoltántól, mit a zenekartól. És milyen ehhez képest az, amit hallanak. Micsoda izgalmak!  

A teljes cikket itt olvashatja el.


Még Hitler sem tudta bemocskolni - Origo.hu


A teljes cikket itt olvashatja el.

Interjú a Fidelio Klasszikban Kocsis Zoltánnal  

Kattintson a Fideliora


Kocsis Zoltán: A béke napja és a Daphne straussi mértékkel mérve is a leggyönyörűbb zenék - Hír.m 

Kattintson a címre


2015. szeptember 25., péntek

Pasztircsák Polina (Daphne) kapcsolata R. Strausszal






A béke napja lehetséges hadvezér-mintái

Jánszky Lengyel Jenő érdekes megjegyzései (a magyar nyelvű librettó végén található)

A történelmi háttér óhatatlanul foglalkoztatja a darabbal ismerkedőket. Szívesen azonosítaná a mintául szolgáló személyeket, dacára annak, hogy Stefan Zweig az 1934-es szövegtervezethez hozzáfűzi:
"Szeretném a császárokat, királyokat teljesen kihagyni a játékból, és névtelenné tenni a szereplőket."

A PARANCSNOK két történelmi személy egyike lehetett, mindketten a Német-római Birodalom, illetve a Katolikus Liga kiemelkedő politikus-hadvezérei.


Az egyik a Hradec Králové közelében lévő Heřmanice u Jaroměře -ből származó cseh tábornok (General), 

Albrecht Václav Eusebius z Valdštejna (másutt Wallenstein illetve Waldstein, 1583 - 1634) 

Kiváló gazdasági és hadi szervező; két érdekházassága révén szerzett vagyonát gátlástalansága révén hatalmassá növelte.Katonái nagyon szerették. Árulásért végül meggyilkolták, mielőtt a szifilisz végzett volna vele.




A másik a brabanti születésű a Tilly-kastély Brüsszeltől 30 km-re fekszik), vallon nemzetiségű

Jean t'Serclaes, comte de Tilly (Johannes vagy Johann keresztnévvel is, Graf von Tilly, 1559 - 1632)


Arról vált hírhedtté, hogy 1631-ben a protestáns Magdeburgban gyalázatos rablást, szörnyű mészárlást engedett katonáinak. Egy évvel később halt meg.




A HOLSTEINI személyére a források egyöntetű véleménye:

IV. Christian (1577 - 1648) (magyar szóhasználattal IV. Keresztély), Dánia és Norvégia királya (1588-tól haláláig).

A király holsteini herceg is volt. Meglehetősen kedvelte az italt. Hónapokkal a béke napja előtt elhunyt (1648. február 28. København).







Münster városában kötötték meg 1648. október 24-én, évekig tartó tárgyalások után a harmincéves háborút lezáró, Vesztfáliai békét, a közeli Osnabrück városban korábban, 1648. május 15-én aláírt egyezmény szellemében. A harmincéves háborút az első igazi világháborúnak tartják. Szörnyű szenvedést, általános rombolást hozott Európának, de főleg a németségnek – évtizedeken át!

A békeszerződés átrajzolta Európa térképét, szétaprózta a német területeket, egyúttal véget vetett a Hollandia függetlenségéért vívott nyolcvanéves háborúnak is.
A modern diplomácia megszületését is ehhez az eseményhez kötik.


Jánszky Lengyel Jenő                                                       Budapest, 2015. augusztus 11.



A képek forrása:


A háború vagy a béke az ember normális állapota?


2015. szeptember 23., szerda

A rendező Némedi Csaba



A magyar származású színpadi rendező színház iránti érdeklődését számos opera- és klasszikus balettelőadás élménye indította el már kora gyermekkorában. A középiskola elvégzése után Ausztriában tanult tovább. Eredetileg a gyógyászat területén folytatott tanulmányokat, majd felvételt nyert a Bécsi Egyetemre, ahol a Filológiai kar színház, film- és médiatanulmányok szakán végezte tanulmányait, zenés és táncszínházra specializálódva. (Jelenleg ugyanitt PhD hallgató.) Gyakornokként a Bécsi Állami Operában és a Schönbrunni Zenés Színházban dolgozott. 2003 és 2006 között a Zürichi Operaház segédrendezőjeként olyan jelentős előadások létrehozásában vett részt, mint R. Strauss Elektrája (rendező: Martin Kusej), Debussy Pelléas és Mélisande-ja (rendező: Sven-Eric Bechtolf), Rimszkij-Korszakov Cári menyasszonya, (rendező: Johannes Schaaf), Puccini Turandotja (rendező: Giancarlo del Monaco) és Verdi Aidája (rendező: Nicolas Joel).
Első önálló rendezésére – Mozart: A színigazgató – 2006 nyarán került sor Liechtensteinben, Zsófia régenshercegnő fővédnöksége alatt.
Részt vett a Magyar-Francia Zenés Színházak Rendezői Versenyén és az Európai Rendezők versenyén is. A „Fogadás Orlovsky Hercegnél” című gálaműsor rendezője volt 2011-ben, amelyen a Magyar Operaház szólistái is felléptek. A Kirchstetteni Kastélyban (Ausztria) megrendezett nyári KlassikFestival keretében J. Strauss Denevér című operettjét rendezte 2011-ben. Az ezt követő három évben két Mozart-operát és egy Verdi-operát vitt színre. 2015-ben Donizetti Szerelmi bájitala első belcanto operaként hangzott el rendezésében az idén útjára indított Kirchstetteni Belcanto Operafesztivál keretein belül. A rendező 2012 óta a KlassikFestival művészeti vezetőjének szerepét is betölti. (fotó Wilke)


Kettősség, ellentétpárok a két operában

A Béke napja (Friedenstag) ideológiai és etnikai konfliktusokat, vallási ellentmondásokat, a fanatizmus inhumánus, emberéleteket veszélyeztető oldalát mutatja meg. Ezzel szemben a Daphné a straussi humanizmus egyik legőszintébb, legmelegebb, leglíraibb megszólalása. Ideológiák csapnak össze A Béke napjában – nem hiába nevezik A Béke napját „Antikriegsoper”-nek, vagyis háborúellenes operának. A darab indirekt módon jeleníti meg a háborút ellenző, az életet igenlő attitűdöt, amelyben a „straussi humanizmus” kódolva van.

Ez a kapcsolódási pont a Daphnéhoz.

A Daphnéban a természeti körforgás van jelen, az ember és a természet kölcsönös viszonya. Érzékelhetők az erőviszonyok eltolódásai a darabon belül. A Daphne a természet, az újjászületés diadalával zárul – ez egy optimista diadal, ugyanakkor emberi bukás, hiszen Daphne babérfává alakul, ezáltal a természet körforgásának részese lesz, az átalakulással halhatatlanná válik. Permanens körforgásról, ciklikus dinamikáról van szó, melyet emberi kézzel nem lehet megállítani.

A Daphnéban különösen jellemző a kettősség, az emberi és az isteni kettősség. Felmerül a kérdés: érintkezik az emberi és az isteni vetület, hol találkoznak ezek össze?

Mindez egyfajta ideologizált képben jelen van A Béke napjában is. Ha például Mariát vesszük, aki a darab egyetlen igazi női főszereplője, szembeötlő, hogy Maria a darab egyetlen olyan női szereplője, akinek neve van. Maria ezáltal az ideologizált nő lesz – a tisztaság, az „anyaság”, az önfeláldozó nő, a feleség epitómája.

Ezt a két darabot kötjük tehát össze dramaturgiai szempontból a második világháborút megelőző 1936-os berlini olimpiai játékok megnyitó ünnepségének formájában és hangulatában, amelynek Strauss egyrészt aktív közreműködője volt azáltal, hogy ő volt a felelős az olimpiai himnusz megkomponálásáért. Az olimpia alkalmas összekötő kapocs, hiszen az akkori nemzetiszocialista propaganda által átitatott politikai-ideológiai közeg megadja az alapérzést, amelyben az első pillantásra antagonisztikus opera játszódik. Erre a korra jellemző volt a tömegek mozgatása és manipulációja. A propaganda az antik görög, esztétikus világot és ideálokat a saját szájíze szerint elferdítve használta fel saját céljaira. Gyakorlatilag ennek köszönhető, hogy A Béke napja című operát a II. világháború után egészen napjainkig mellőzték.

Impressziók

<Az annabergi Thing színpad>

<1936-os Olimpia, Berlin>

<Impresszió Leni Riefenstahl Olympia című filmjéből> 

<1936-os Olimpia, Berlin>

<Richard Strauss az általa komponált olimpiai himnuszt vezényli az 1936-os berlini Olimpia megnyitó ünnepségén>

Díszlettervek - Gilles Gubelmann, díszlettervező





 

R. Strauss és a berlini olimpia


„Az advent  unalmas időszakát egy köznépnek szóló olimpiai himnusz komponálásával csapom agyon. Én, minden ember közül, aki utálom és lenézem a sportot. Ja, a semmittevés minden gonoszság gyökere…”  - Strauss Stefan Zweignek írott leveléből. Tovább R. Strauss és a sport.

1932-ben R. Strausst a Német Olimpiai Bizottság képviselője Dr. Theodor Lewald felkérte egy olimpiai himnusz komponálására az 1936. évi nyári olimpiai játékokhoz. 1933-ban R. Strauss elfogadta a felkérést azzal a feltétellel, hogy megfelelő szöveget kap a zene komponálásához. Ugyanebben az évben  a Nemzeti Olimpiai Bizottság Walter Bradley-Keeler 1932. évi Los Angeles-i olimpiára komponált Hymne Olímpique című művét választották, mint mindenidők hivatalos olimpiai himnusza. Lewald javaslatát, hogy engedélyezzék a Németországnak a saját olimpiai himnuszukat játszani a berlini olimpiai játékokon a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elfogadta.

R. Strauss a himnusz fő témáját egy saját be nem fejezett szimfóniájából vette át és 1934-ben fejezte be. 1936-ban Garmisch-Parkenkirchenben a téli játékokon mutatta be himnuszát először a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak.

A nyári játékok megnyitóján a Berlini Filharmonikusokat kiegészítették a Nemzetiszocialista Szimfonikus Zenekarral és ezer tagú kórus énekelte az olimpiai himnuszt R. Strauss vezényletével.