Richard Strauss rajongott a gépkocsikért, ám a művészetben a modernitás helyett a klasszikusok felé fordult. Miközben Marinetti és társai a futurista kiáltványt szövegezték, a zeneszerző a klasszikus görög és latin kultúrából, vagy épp „az ő Goethéjéből” merített ihletet.
Már 1882-ben, a müncheni Ludwig gimnázium záró bizonyítványában említést tettek az ifjú Richard Strauss szorgalmáról, érdeklődéséről és gyors felfogóképességéről. „Kivételes zenei tevékenységek iránti érdeklődése ellenére jó eredményeket ért el a nyelvek területén, a klasszikusok magyarázatában érett megértést mutatott, és a történelmi tudása is említésre méltó volt” – áll a dokumentumban.
Az irodalmi klasszikusok és a történelem tárgyábanmutatott érdeklődése élete végéig elkísérte. Sokat forgatta Ranke és Burkhart történelmi tárgyú műveit, elmélkedett a keresztény vallásról – amit kezdettől kritikusan és távolságtartóan szemlélt – miközben Schopenhauert is olvasott.
Szerzeményeiben könnyen felfedezhető széleskörű irodalmi és történelmi tudása. A szimfonikus költemények Shakespeare, Leanu, Nietzsche és Cervantes munkái nyomán születtek. Vokális művei Schiller, Goethe, Rückert, Uhland, Eichendorff, Hesse, Morgenstern és Herder költeményeinek hatását tükrözik, vagy épp a feledés homályába veszett kortárs költők sorait visszhangozzák.
Strauss maga írta több szimfóniája, a Guntram, a Salome és az Intermezzo librettóját. Amikor mások szövegeit használta, libretto-szerzőinek aktív és tudatos alkotótársa volt, miközben persze elvárásai is igen szigorúak voltak a szövegkönyvekkel szemben.
Unokája, Richard, családon belüli elvárásként, eléjük tűzött mérceként emlékszik nagyapja kiemelkedő műveltségére. Elmondása szerint a későbbi generációk küzdöttek is, hogy utolérjék jeles felmenőjüket.
A zeneszerző maga így nyilatkozott: „a latin és görög nyelv a része az európai ember műveltségének. Akiből ez hiányzik, csak másodrendű polgár lehet.” A gyerekeknek és unokáknak is olvasniuk kellett a filozófusokat, Goethe művei pedig rendszerint egy ágyméretű asztalon hevertek a nagypapa dolgozószobájában. Az unoka Richard Strauss visszaemlékezései szerint nagyapjuk Herdert, Wielandot, Homéroszt és Szophoklészt is eredetiben olvasta.
A második világháború mind nyilvánvalóbbá váló borzalmai elől Strauss a könyvek és olvasás jelentette békébe vonult vissza. Így írt erről 1944 végén: „az elkerülhetetlen öregedés felé tartva, olyan szerzők olvasgatásával múlatom az időt, mint Plutarkhosz és Ranke, Shakespeare és Nestroy. A legobskúrusabb Wagner-szövegeket tanulmányozom.”
Kései éveiben „a görög németként” utalt magára a zeneszerző, akinek élete során klasszikus műveltsége jól kiegészítette német identitását – azt az önazonosságot, amelynek semmi köze sem volt a náci Németországban dúló barbársághoz, amit Strauss maga személyesen is megtapasztalt.
(forrás: richardstrauss.org)
Az irodalmi klasszikusok és a történelem tárgyábanmutatott érdeklődése élete végéig elkísérte. Sokat forgatta Ranke és Burkhart történelmi tárgyú műveit, elmélkedett a keresztény vallásról – amit kezdettől kritikusan és távolságtartóan szemlélt – miközben Schopenhauert is olvasott.
Szerzeményeiben könnyen felfedezhető széleskörű irodalmi és történelmi tudása. A szimfonikus költemények Shakespeare, Leanu, Nietzsche és Cervantes munkái nyomán születtek. Vokális művei Schiller, Goethe, Rückert, Uhland, Eichendorff, Hesse, Morgenstern és Herder költeményeinek hatását tükrözik, vagy épp a feledés homályába veszett kortárs költők sorait visszhangozzák.
Strauss maga írta több szimfóniája, a Guntram, a Salome és az Intermezzo librettóját. Amikor mások szövegeit használta, libretto-szerzőinek aktív és tudatos alkotótársa volt, miközben persze elvárásai is igen szigorúak voltak a szövegkönyvekkel szemben.
Unokája, Richard, családon belüli elvárásként, eléjük tűzött mérceként emlékszik nagyapja kiemelkedő műveltségére. Elmondása szerint a későbbi generációk küzdöttek is, hogy utolérjék jeles felmenőjüket.
A zeneszerző maga így nyilatkozott: „a latin és görög nyelv a része az európai ember műveltségének. Akiből ez hiányzik, csak másodrendű polgár lehet.” A gyerekeknek és unokáknak is olvasniuk kellett a filozófusokat, Goethe művei pedig rendszerint egy ágyméretű asztalon hevertek a nagypapa dolgozószobájában. Az unoka Richard Strauss visszaemlékezései szerint nagyapjuk Herdert, Wielandot, Homéroszt és Szophoklészt is eredetiben olvasta.
A második világháború mind nyilvánvalóbbá váló borzalmai elől Strauss a könyvek és olvasás jelentette békébe vonult vissza. Így írt erről 1944 végén: „az elkerülhetetlen öregedés felé tartva, olyan szerzők olvasgatásával múlatom az időt, mint Plutarkhosz és Ranke, Shakespeare és Nestroy. A legobskúrusabb Wagner-szövegeket tanulmányozom.”
Kései éveiben „a görög németként” utalt magára a zeneszerző, akinek élete során klasszikus műveltsége jól kiegészítette német identitását – azt az önazonosságot, amelynek semmi köze sem volt a náci Németországban dúló barbársághoz, amit Strauss maga személyesen is megtapasztalt.
(forrás: richardstrauss.org)
