Richard Strauss utolsó, 1942-ben bemutatott, egyfelvonásos operája
furcsa műfaji meghatározást kapott alkotójától: zenés társalgás. Nem is
véletlenül: a mű cselekménye a zene és a szöveg, a zeneszerző és a költő
elsőbbsége körül forog. Madeleine grófnőnek egy zenész és egy költő udvarló
között kell választania…
Játszódik: 1775 körül, egy Párizs környéki kastélyban.
Madeleine grófnő kastélyában Flamand, a zenész új
szerzeményét, egy vonósszextettet próbálja muzsikusokkal. Olivier, a költő és
Flamand a szavak és a zene erejéről vitatkoznak, ki-ki a maga hivatásának
megfelelően érvelve. Heves vitába keverednek, melybe bekapcsolódik La Roche, a
színházigazgató is. La Roche, Flamand és Olivier elvonulnak a darab próbájára.
A gróf húgával, Madeleine-nel beszélget. Szóba hozza két
udvarlóját, Flamand-t és Olivier-t. A grófnő elismeri, hogy nem tud dönteni a
két udvarló között. Megérkezik Clarion, a színésznő és a gróffal közösen
felolvasnak egy részletet Olivier darabjából, amely egy szerelmes szonettel ér
véget. Elindulnak, hogy csatlakozzanak La Roche-hoz a próbán.
Olivier elárulja a grófnőnek, hogy neki írta a szonettet,
Flamand pedig megzenésíti az írást. Olivier szerelmet vall. Flamand elénekli
nekik a dalt, csembalón kísérve magát. Olivier szerint a zenész tönkretette
versét, a grófnőt ugyanakkor lenyűgözi a zene és a vers varázslatos szintézise.
Heves vitává fokozódó eszmecserében a gróf kifejti, hogy „az opera egy abszurd
dolog”.
La Roche elmeséli kétrészes születésnapi produkciójának, a
„Pallasz Athéné születésének” és a „Karthágó bukásának” terveit a grófnőnek. A
vendégek kinevetik, azonban La Roche élesen visszavág, és kiáll saját
meggyőződése, tehát a régi idők színháza és a művészetek tradíciója mellett.
Felszólítja Flamand-t és Olivier-t, hogy írjanak remekműveket, amelyek valódi
embereket jelenítenek meg, teljes összetettségükben.
A grófnő végül összebékíti a három vitázó felet, megbékélést
sürgető szavait azzal támasztja alá, hogy az említett művészeti ágak egymástól
függenek. Felkéri a zenészt és a költőt, hogy hozzanak létre egy operát. A gróf
és Clarion a színtársulattal Párizsba utazik.
Leszáll az este, visszatér a grófnő, immár vacsorához
öltözve. A főudvarmestertől megtudja, hogy bátyja a színésznő társaságában
Párizsba utazott, s így egyedül kell étkeznie. Szolgája emlékezteti, hogy
Olivier-nek és Flamand-nak is találkozót ígért másnap délelőttre a könyvtárba,
hogy elárulja nekik az opera végkifejletét.
A magára maradt grófnő még mindig képtelen dönteni az opera
befejezéséről, s udvarlói közül sem tud választani – így a szavak és a zene
elválaszthatatlanságáról énekel. Ha bármelyiket választja, a másikat elveszíti.
Tükörbéli képmásához szólva, felteszi a kérdést, létezik-e befejezés, amely nem
triviális?
A főudvarmester szól, hogy tálalva van, s a grófnő lassan
elhagyja a szobát.
