A múlt század első évtizedeinek egyik meghatározó zeneszerzőjének alkotásait előbb ismerte meg a budapesti koncerttermek közönsége, mint az opera-rajongók. A kezdeti elutasítás hamar rajongással határos tiszteletté vált.
Az első hazai bemutatót a Filharmoniai Társaság Zenekara tartotta, 1891 legelején. Az Itáliából című szimfonikus költemény azonban nem aratott sok babért. A korabeli sajtóvisszhang így hangzott: „Reméljük nem találkozunk ezzel a művel többé a Filharmoniai Társaság műsorán”.
1895-ben a Halál és megdicsőülés, 1897-ben a Till Eulespiegel került terítékre. „Ilyen zenei tótágast, összevisszaságot még nem komponált szabadlábon lévő muzsikus” – bírálták a műveket. Strauss ismertsége és kedvelőinek száma azonban megállíthatatlanul emelkedett Magyarországon.
Strauss opera bemutatására egészen 1907 májusáig kellett várni. A Királyszínházban a Salomét a boroszlói (breslavi) operatársulat zenekara saját és német énekesekkel adta elő. „…az első estén a színház félig üres volt, de a kritika és főleg az ott volt közönség a darabnak olyan jó hírét vitte, hogy később már nem lehetett jegyet kapni, igen sokan pedig többször is meghallgattuk Salome-t fokozódó megértéssel s élvezettel” – írta a korabeli sajtó.
A változó megítélést már az Elektra 1910. március 11-i bemutatójának bombasztikus sikere is jelezte, az igazi áttörést azonban egy évvel később a Rózsalovag hozta meg. 1912-ben kerülhetett színpadra a Salome, amelynek bemutatását Apponyi gróf éveken át megakadályozott az erkölcstelennek minősített bibliai történet miatt.
1918-ban következett az Ariadné Naxosz szigetén, majd 1921-ben felfrissítették a Rózsalovagot. Az ezüstkulcs (1927-28-as évad), az Egyiptomi Heléna (1932-33), az Arabella (1934-35) után a II. világháború kitörésének évadában a Daphnét játszotta a virágkorát élőbudapesti opera, hogy utána mintegy hét évtizedes szünet következzen.
(Forrás: Magyar Állami Operaház archívuma, Caruso blog, Wikipedia - Staud Géza: A budapesti operaház 100 éve)
1895-ben a Halál és megdicsőülés, 1897-ben a Till Eulespiegel került terítékre. „Ilyen zenei tótágast, összevisszaságot még nem komponált szabadlábon lévő muzsikus” – bírálták a műveket. Strauss ismertsége és kedvelőinek száma azonban megállíthatatlanul emelkedett Magyarországon.
Strauss opera bemutatására egészen 1907 májusáig kellett várni. A Királyszínházban a Salomét a boroszlói (breslavi) operatársulat zenekara saját és német énekesekkel adta elő. „…az első estén a színház félig üres volt, de a kritika és főleg az ott volt közönség a darabnak olyan jó hírét vitte, hogy később már nem lehetett jegyet kapni, igen sokan pedig többször is meghallgattuk Salome-t fokozódó megértéssel s élvezettel” – írta a korabeli sajtó.
A változó megítélést már az Elektra 1910. március 11-i bemutatójának bombasztikus sikere is jelezte, az igazi áttörést azonban egy évvel később a Rózsalovag hozta meg. 1912-ben kerülhetett színpadra a Salome, amelynek bemutatását Apponyi gróf éveken át megakadályozott az erkölcstelennek minősített bibliai történet miatt.
1918-ban következett az Ariadné Naxosz szigetén, majd 1921-ben felfrissítették a Rózsalovagot. Az ezüstkulcs (1927-28-as évad), az Egyiptomi Heléna (1932-33), az Arabella (1934-35) után a II. világháború kitörésének évadában a Daphnét játszotta a virágkorát élőbudapesti opera, hogy utána mintegy hét évtizedes szünet következzen.
(Forrás: Magyar Állami Operaház archívuma, Caruso blog, Wikipedia - Staud Géza: A budapesti operaház 100 éve)
