A Capriccio 2013. márciusi hazai ősbemutatójáról megjelent értékelésekből szemezgettünk.
A zenekar játékán hallatszott, micsoda szeretettel tanította be Kocsis Zoltán a darabot zenészeinek, akik ezt a szeretetet játékukkal viszonozták is. Énekesek és muzsikusok között tökéletes volt a harmónia, akárcsak a színpad és a zenekari árok között.
A Színház folyóirat portálja
Ez egy nemzetközi színvonalú produkció. Kocsis a partitúra pazar koloritját messzemenően előcsalja a Nemzeti Filharmonikusokból, a zenei formálás kompozícionális egésze és részletgazdagsága egyaránt elsőrangú, a formálás kiegyensúlyozott, az arányok optimálisak, a karakterek játékossága, dallaminvenciója és szigorú keretbe foglalt „szeszélyessége" a virtuóz hangszerelés révén érvényesülő teljes szépséget megcsillogtatja. Az énekesek a nemzetközi operai szcéna magasan jegyzett résztvevői, és megérik a pénzüket.
Ez egy nemzetközi színvonalú produkció. Kocsis a partitúra pazar koloritját messzemenően előcsalja a Nemzeti Filharmonikusokból, a zenei formálás kompozícionális egésze és részletgazdagsága egyaránt elsőrangú, a formálás kiegyensúlyozott, az arányok optimálisak, a karakterek játékossága, dallaminvenciója és szigorú keretbe foglalt „szeszélyessége" a virtuóz hangszerelés révén érvényesülő teljes szépséget megcsillogtatja. Az énekesek a nemzetközi operai szcéna magasan jegyzett résztvevői, és megérik a pénzüket.
Revizor Online
Az egyetlen hatalmas (közel két és fél órás!), gyönyörűségesen fárasztó (fárasztóan gyönyörűséges) felvonásba beletöltött zenei szarvasgomba-pástétom mifelénk sosem volt terítéken, hálásak lehetünk Kocsis Zoltánnak, hogy elkészítette és ezüsttálcán átnyújtotta nekünk a Müpában. (…)az énekesekhez előzékenyen alkalmazkodó rugalmassággal, fantáziadúsan és nagy hangulatteremtő erővel vezényelte zenekarát, felidézve a kései Strauss-zene nosztalgiáját, alkonyi derűjét, bölcs humorát és (igen!) könnyedségét – mindazt a színt és illatot, mellyel a Capriccio, ez a novemberi rózsa dédelgeti érzékeinket.
Az egyetlen hatalmas (közel két és fél órás!), gyönyörűségesen fárasztó (fárasztóan gyönyörűséges) felvonásba beletöltött zenei szarvasgomba-pástétom mifelénk sosem volt terítéken, hálásak lehetünk Kocsis Zoltánnak, hogy elkészítette és ezüsttálcán átnyújtotta nekünk a Müpában. (…)az énekesekhez előzékenyen alkalmazkodó rugalmassággal, fantáziadúsan és nagy hangulatteremtő erővel vezényelte zenekarát, felidézve a kései Strauss-zene nosztalgiáját, alkonyi derűjét, bölcs humorát és (igen!) könnyedségét – mindazt a színt és illatot, mellyel a Capriccio, ez a novemberi rózsa dédelgeti érzékeinket.
Fidelio
Ildikó Raimondi karakteréhez illően visszafogott játékú, elegáns és kimért grófnője csodálatosan formált, finom hanggal párosult az est folyamán, talán csak a hangerő intenzitása hagyott egy picit alább időnként, amit leginkább akkor érzékelhettük, amikor a Clairont alakító Meláth Andrea mellett hallhattuk, akinek nemcsak voce és volume tekintetében nem lehet oka panaszra - így nekünk, hallgatóknak sem -, de gesztusaival is hitelesen alakította a gróf fejét elcsavaró, nagyvilági karakterét.
Ildikó Raimondi karakteréhez illően visszafogott játékú, elegáns és kimért grófnője csodálatosan formált, finom hanggal párosult az est folyamán, talán csak a hangerő intenzitása hagyott egy picit alább időnként, amit leginkább akkor érzékelhettük, amikor a Clairont alakító Meláth Andrea mellett hallhattuk, akinek nemcsak voce és volume tekintetében nem lehet oka panaszra - így nekünk, hallgatóknak sem -, de gesztusaival is hitelesen alakította a gróf fejét elcsavaró, nagyvilági karakterét.
Kocsis előzetes várakozásainak megfelelően jól érvényesült a gróf ironikusságát, de egyben határozott álláspontját is érzékletesen kiemelő dán bariton, Bo Skovhus játéka is. Nálam egyértelműen a német basszbariton, Franz Hawlata vitte a prímet, aki szinte eggyé vált La Roche színigazgató szerepével, annak összetett személyiségével, hamisítatlan buffo karakterét nem lehetett nem figyelemmel követni. Bár elég rövid megjelenésről van szó, de a Monsieur Taupe-ot megformáló Csapó József is mert játszani, még ha rövid ideig is, ráadásul éneklése is karakteresnek bizonyult.
A Flamandot alakító Jörg Schneider szokásos, klisékbe hajló mozdulatokat produkált éneklés közben, ami úgy hatott, mintha nem tudná, mit csináljon kezeivel, szívére szorítsa-e vagy kitárja, mintha a tenoristákat parodizálta volna. Hangszíne, formálása igen szép volt, különösen átszellemülten adta elő az eredetileg Ronsard által írott szonett zenébe öntött változatát a hatodik jelenetben. Az Olivier-t életre keltő Haja Zsolt vagány, energikus költőnek bizonyult, hangjából magabiztosság sugárzott. Mozgásából már nem mindig, de nehéz lett volna eldönteni, hogy a rendező hibájából-e vagy a sajátjából.(...)
A Nemzeti Filharmonikusok, élükön főzeneigazgatójukkal, Kocsis Zoltánnal nagyszerűen muzsikáltak, az arányokat oly mesterien találták el, hogy az volt a gyanúm, betartották a Strauss-mű előszavának minden egyes instrukcióját.
Heti Válasz
El vagyunk kényeztetve. (…) csak elzötyögünk a Művészetek Palotájába villamossal, és van egy Kocsis Zoltánunk, akinek eltökélt szándéka, hogy a Nemzeti Filharmonikusokkal bemutasson olyan zenei ínyencségeket, mint a Capriccio. A március 11-i, félig szcenírozott előadás nagy siker volt, a két és fél órás darabot egyhuzamban végigdirigálni fizikailag is komoly teljesítmény. Nagy dicséret jár a muzsikusoknak, megdolgoztak a nehéz, kényes szólamokkal. Beleadták szívüket-lelküket, és a zenekar briliánsan szólt. Kiválóak voltak az énekesek is, különösen Ildikó Raimondi (grófnő) szopránja csillogott fényesen.
El vagyunk kényeztetve. (…) csak elzötyögünk a Művészetek Palotájába villamossal, és van egy Kocsis Zoltánunk, akinek eltökélt szándéka, hogy a Nemzeti Filharmonikusokkal bemutasson olyan zenei ínyencségeket, mint a Capriccio. A március 11-i, félig szcenírozott előadás nagy siker volt, a két és fél órás darabot egyhuzamban végigdirigálni fizikailag is komoly teljesítmény. Nagy dicséret jár a muzsikusoknak, megdolgoztak a nehéz, kényes szólamokkal. Beleadták szívüket-lelküket, és a zenekar briliánsan szólt. Kiválóak voltak az énekesek is, különösen Ildikó Raimondi (grófnő) szopránja csillogott fényesen.
Minden egész megmaradt 2013. március 21.- operavilag.net
Richard Strauss: Capriccio – a magyarországi bemutatóról BÓKA GÁBOR írt kritikát
Madeleine grófnő: Ildikó Raimondi (fotó: Pető Zsuzsa) Richard Strauss utolsó operája, a Capriccio nem csak esztétikai problémafelvetésénél és megoldási javaslatainál fogva problematikus mű, de bizonyos külső körülmények is ambivalenciát sugallnak vele kapcsolatban. Cselekménye a művészet különböző területeinek mibenlétét és egymáshoz való viszonyát tárgyalja, vagyis meglehetősen elméleti okfejtések sorozatából áll (kolléganőm tömör megfogalmazásával élve: „lila darab”) – ugyanakkor szinte lehetetlen másként színpadra állítani, mint a hagyományos realista iskola szellemében.
Nemzeti Filharmonikusok Zenés társalgás "szeszélyes" talajon- fidelio.hu
Március 11-én a Művészetek Palotája közönsége Richard Strauss Capriccióját ismerhette meg parádés szereposztásban, Kocsis Zoltán vezényletével. KRITIKA
A lelkes olvasóknak túl sok újat aligha lehet már mondani Richard Strauss Capricciójával kapcsolatban - mármint ami a zeneszerzőről és művéről való általános információkat illeti. Néhány részletet azonban mégis érdemes megemlítenünk, hiszen egy olyan 20. századi műről van szó, amely évekkel, sőt évtizedekkel később keletkezett a Kékszakállúnál, a Wozzecknél, vagy a Mózes és Áronnál, és még sorolhatnánk a modern zenés színpad jó néhány avantgárd alkotását.
