A zseniális zongorajátékáról és gyakran formabontó interpretációiról egyformán ismert kanadai Glenn Gould nagy rajongója volt Richard Strauss művészetének. A Capriccióról, a német mester utolsó operájáról is vallott 1962-es írásában, amelyet a Muzsika folyóirat 1999-ben közölt.
A Védőbeszéd Richard Strauss mellett című értekezésben a következőket találjuk a Capriccióról:
„Beethoven utolsó vonósnégyeseit leszámítva valóban elképzelni sem tudok zenét, amely tökéletesebben közvetíti a végső filozofikus nyugalom átszellemült fényét, mint a Metamorfózisok vagy a Capriccio (mindkettő jóval a művész 75. születésnapja után keletkezett). E kései opuszokban Strauss hatalmas harmóniai képzelőereje töretlen, ám míg a fiatalkori művekben ezt az egyszerű metrum pozitív, meggyőződéses, zavartalan önbizalmával fűzte össze, itt néha már óvatosan tapogatózik, néha szeszélyes, néha szándékosan aszimmetrikus, vagyis élénken elénk tárja azt a személyiséget, aki már nagy kétségekkel küzdött meg az életben, de most is képes megerősítésre találni; aki az alkotás tevékenységét magát is kérdőre vonta már, és látta, hogy jó; s aki rájött, hogy az igazságnak számos oldala van.”
Érdemes elolvasni a teljes írást is, ITT.
