Petrányi Judit Kocsis Zoltánnal és Juronics Tamással beszélgetett a József-legendáról

Kocsis Zoltán főzeneigazgatóval és Juronics Tamás koreográfussal beszélgetett Petrányi Judit

Strauss állítólag irigyelte Puccinit a Pillangókisasszony sikeréért. Vagy inkább csak azért, mert ő nem született olasz operaszerzőnek?
Mint oly sok alkotót abban az időben, őt is mérhetetlenül izgatta, vonzotta a titokzatos Kelet. Kocsis Zoltán hajlik arra, hogy a Salome után ismét talán az egzotikuma miatt is választotta 1914-ben született balettje témájául József bibliai történetét. „És valóban benne van ebben a zenében minden, amit mi itt, Közép-Európában a mesés Keletről gondolunk.”

És benne van még valami: a szerző egyéniségének lenyomata. Bülow, amikor pártfogoltját III. Richárdnak nevezte, azzal is szúrt egyet rajta, hogy azt is hozzátette, ha már Richárd, akkor legyen inkább Wagner, de ha Strauss, akkor az csakis Johann lehet. Kocsis Zoltán ezt így kommentálja:

„Ha Wagnert Szküllának, Johann Strausst Kharübdisznek tekintjük, akkor úgy gondolom, ő sikerrel lavírozott a kettő között. És nem szippantotta be egyik sem. A József-legendában is ott vannak a wagneri elemek, és ott van Johann Strauss könnyedsége, de ez nem Johann Strauss és nem Wagner, ez egyértelműen Richard Strauss-zene. És ez a lényeg. Pontosan ezért érdemes és kell a kevéssé ismert műveit is elővenni. Mert ha feltesszük azt a leglényegesebb kérdést, hogy vajon elég erős-e az egyéniség ahhoz, hogy a kimutatható hatások ellenére rögtön azonosítható, ki írta az adott zenét, a válasz egyértelmű igen. Strauss első opusától kezdve az utolsóig, így a József-legenda esetében is.”

Hatalmas zenekari apparátust igénylő balettzenéjét Richard Strauss szinte pihenésképpen komponálta, miközben hosszú megszakításokkal készült Az árnyék nélküli asszony, saját bevallása szerint kínlódott az Alpesi szimfóniával, és megszületett legjelentősebb a cappella kórusműve, a Német motetta. A József-legendát a híres Orosz Balett, Szergej Gyagilev együttese számára írta. Ő maga erre így emlékezik: „Egy berlini vendégjátékuk annyira lázba hozott, hogy megkértem Hofmannsthalt és Harry Kessler grófot, írnának-e erre az egyedülálló együttesre művet. Örömmel vállalkoztak rá: így készült a József-legenda című pantomim, melynek címszerepében Nizsinszkijre számítottunk. Mégis nélküle mutatták be a darabot 1914. május 12-én, és […] a párizsi Nagyopera színpadán sikert aratott. A bemutatót még hat előadás követte a londoni Covent Gardenban, noha ott már júniusban meglehetősen érezhető volt a németellenes hangulat, és a jó, de mindig pénzzavarral küzdő Gyagilev karmesteri honoráriumommal (hatezer aranyfrank) máig adós maradt. De mégis szép volt!”

A tánc Strauss műveiben már korábban is nagy szerepet játszott. Batta András úgy fogalmaz, hogy „Zarathustra, Salome, Elektra – mind tágabban értelmezett keringőzenére táncol […], és A rózsalovag is elsősorban keringőzenéjének köszönheti óriási, szinte egyedülálló közönségsikerét.” A József-legendával azonban Strauss nem kevesebbet akart, mint a táncot megújítani. A drámaiságra törekvő modern tánc szerinte messze sodródott a „gyönyörködtetően szép” balett lényegétől. „Ez utóbbit akartam megfiatalítani”, írta. És Kocsis Zoltán szerint komolyan is gondolta. „Akkor még tele volt ambícióval, s Gyagilev és társulata, mint minden jelentősebb zeneszerzőnek, Debussynek, Ravelnek vagy Stravinskynak, nyilván neki is nagyon komoly húzóerőt jelentett. Más kérdés, hogy ehhez a zenéhez szinte nem is tudja az ember a balettet elképzelni.” 

Igaz, vágja rá a Szegedi Kortárs Balett vezető koreográfusa. És Juronics Tamás rögtön hozzáteszi, hogy ebben az esetben a koreográfusnak nincs könnyű dolga. Éppen azért, mert Strauss izgalmas, színpompás, gazdag, tipikusan szecessziós, „gyönyörködtetően szép” zenéjéből hiányzik a drámaiság. „Ebben a hömpölygő zenében nehéz kapaszkodókat találni. Dramaturgiája pedig tipikusan múlt század eleji szerkesztési technikát követ, amellyel egy mai koreográfus nagyon nehezen tud valamit kezdeni.”

Milyen volt az eredeti koreográfia a párizsi bemutatón, és milyen formában jelent meg nálunk 1934-ben, amikor először és utoljára bemutatták Budapesten? Juronics Tamás ezt nem tudja, és azt mondja, ez után nem is nyomoz, bár ismeri a múlt század elejének balettjeit. „Általában hagyom, hogy a saját gondolataim érvényesüljenek, és a tradíciókat csak laza információként kezelem. Elkerülöm, hogy megzavarjanak az új mű megalkotásában.”

A laikus azt gondolná, hogy egy balett esetében a zene és a koreográfia egységes egészként kezelendő, ez azonban nincs így, a koreográfusnak szabad keze van. „Ehhez ragaszkodnék is”, mondja nevetve Juronics. Még akkor is, ha – mint ebben az esetben – a zeneszerző nemcsak a zenével sugall, hanem szavakban is meghatározza, mi történjen egy-egy adott zenei pillanatban. Miután ez programzene, a partitúra sűrűn tartalmaz konkrét instrukciókat. „Küzdök én ezzel már egy ideje.” Kocsis Zoltánnal előző közös munkájuk Ravel Daphnis és Chloé című műve volt, amelynek partitúrájában a szerző ugyanígy megjelöli, mi történik éppen a színpadon. Kocsis a koncerteken általában kivetíti ezeket az instrukciókat, hogy a közönség követni tudja a cselekményt. Juronics azonban Ravel zenéjére teljesen más dramaturgiát és történéseket talált ki. „Kocsis, hála istennek, lemondott a vetítésről, mint ahogy most is lemond. Ha didaktikusan követném a zenét és a zeneszerző instrukcióit, az így elkészülő koreográfia nagyon régies, vállalhatatlan lenne. Éppen az a legizgalmasabb az egészben, hogy egy ilyen nehéz feladattal mit tud kezdeni az ember.”

Igen, vajon mit? Követi-e egyáltalán Juronics Tamás a bibliai történetet? „Részben követem, de nem akarok historikus környezetben, annak rendje és módja szerint történeteket elmesélni. Engem mindebből a mai kor számára szóló üzenet érdekel. Az, hogy ez nekünk ma mit mond.” A darabban megjelenő bonyolult viszonyrendszer – a rabszolgák és az egyiptomi felső réteg kapcsolata, vagy a szakrális összefüggések rendszere – ma nehezen értelmezhető. A koreográfus tehát mondanivalója érdekében kiszakít ebből egy kisebb egységet. „Az én elképzelésem szerint az egyik oldalon van egy materiális világ, amely már mindenféle impulzusra érzéketlen. Ennek a képviselője Potifárné. Amikor megjelenik a szellem világának képviselője, József, aki kommunikálni tud a transzcendens világgal, nevezhetjük Istennek is, akkor ennek számára megdöbbentő ereje van. A szellem, a hit embere váratlan érkezésével teljesen felzaklatja, érdekes módon, akárcsak Salomét, a testiség nyelvén. Ezzel ő ugyanúgy nem tud mit kezdeni, így aztán a konfliktus adott. És ha a szellem erősebb, márpedig az, akkor a másik oldal elvész. Fontos mindebben a kiválasztottság is. A kiválasztottal szükségszerűen történnek meg a dolgok. Ha József nem találkozik Potifárnéval, nem kerül börtönbe, ahol nem fog álmot fejteni, ezért nem kerül a fáraó közelébe. És nem lesz belőle Egyiptom első embere.”

Ha nem konkrét helyen és időben játszódó történetet mesél, akkor vajon mit kezd a koreográfus az egzotikummal? „A Kelet csak a zenében jelenik meg, a színpadon nem, de a darab saját rendszerében meg fogom találni azt a formát, amely megjeleníti egy másfajta kultúra vagy gondolkodás jelenlétét. Mandarin-rendezésemben sem képzeltem bele a történetbe egy valóságos kínai mandarint. Úgy éreztem, ennek ma már nem lenne ugyanaz az üzenete.”

Milyen fogódzót kapnak a nézők? „A néző mindent tudni és látni fog, amit tudnia és látnia kell. Egy olyan világot fogunk ábrázolni, és ezen belül olyan viszonyokat, amelyek a mai kor embere számára igazak és értelmezhetők lesznek. Az üzenet inkább legyen két fontos mondat, mint száz zavarosabb. Én legalábbis erre törekszem.” 

A koreográfus formailag is letisztult, látványos világot képzel el. Szeretné a Müpa színpadát kiemelni a megszokott, koncerttermi látványvilágból, a néző aurájába akar belépni. És mindenképpen jövőképet kíván felvázolni a múlt historikus ábrázolása helyett.

Nem lesz ez nehéz a közönségnek? „Nem, nem lesz nehéz. Azonnal átélhető lesz.” Juronics Tamás arra számít, a közönség megéli majd a zene szépségét, ugyanakkor a tánccal szeretné „beelőzni a zenét”, elérni, hogy a nézőtéren mindenki úgy érezze: a zene egyenesen a táncosok lelkéből szól, őket szolgálja, hogy eltáncolhassák mindazt, amit József története a mai kor emberének üzen. Ha úgy tetszik, késői születésnapi ajándékként a százötven esztendeje született Richard Straussnak, akinek megismeréséhez ezzel az esttel is közelebb jutunk.