A hallgatag asszony - második felvonás

Richard Strauss

Die schweigsame Frau

 

ZWEITER AUFZUG ERSTE SZENE MOROSUS Den Paraderock mit den vergoldeten Schnüren! HAUSHÄLTERIN Hier, Euer Gnaden! Doch lasst Euch nur raten ... MOROSUS Den Dreispitz mit den Knüpfen! HAUSHÄLTERIN Er ist schon bereit. Ach, wollt' mich nur hören ... MOROSUS Den Ehrendegen Seiner Königlichen Majestät! HAUSHÄLTERIN Zur Stelle, zur Stelle, frisch, blank und gescheuert ... Oh, es drückt mir die Seele, gnädigster Herr! Wie könnt Ihr so eilen, nur weil dieser Bader, dieser verfluchte, vermaledeite Pinselhalter des Teufels Euch zuschwatzt ... MOROSUS Den Stock mit dem goldenen Knauf! HAUSHÄLTERIN Hier, hier, Euer Gnaden . . . Oft wollt doch bedenken, oh, lasst Euch warnen ... Sie spielen mit Euch ein tückisches Spiel! MOROSUS Bin ich nun ordentlich angetan? Keinen Fehler? Keine Falten? Sehe ich stattlich aus? HAUSHÄLTERIN Oh Jesus, wie könnten Euer Gnaden anders aussehn denn vortrefflich! Madonna Maria, dass so ein vornehmer, so ein gütiger, edler Mann zum Spott wird für einen Schaumschläger, oh, - es zerreisst mir die Seele! MOROSUS Lass sie flicken beim nächsten Schuster und dir gleich Pechdraht durch den Mund ziehn! Kannst du nicht schweigen einen Atemzug lang? Gott sei Dank, bald werd' ich erlöst sein von diesem Gesabber ... HAUSHÄLTERIN Erlöst? Nein, geschmort und gebraten, gerupft und gepfeffert von diesem Erzkoch des Teufels! In die Knie fallend Oh Herr, glaubt einer treuen Dienerin, sie treiben ein Narrenspiel mit Euch, sie führen Euch wie einen Bären am Halfter. Ich habe allerlei gehört an den Türen, ich ... MOROSUS Was, an den Türen klebst du? Dass ich dir dort einmal die Nase einklemmen könnte! Fort jetzt und am Tore gewartet, bis der Bader kommt mit dem Mädchen! HAUSHÄLTERIN Ha, das wird gut gebadert sein und mit allen Wassern gewaschen, was dieser Preiskuppler Euch als Jungfer zuschwätzt ... MOROSUS Hinaus, Kanaille! Ach, - da ist er schon! Bin ich stattlich? Ist alles in Ordnung? HAUSHÄLTERIN   Das Kleid schon, aber der Kopf, Euer Gnaden … ZWEITE SZENE BARBIER Euer Gnaden gehorsamster Diener! MOROSUS Nun, hast du sie gefunden? Hast du das Mädchen gebracht? BARBIER Nicht nur eine, sondern drei, mein gnädigster Herr. MOROSUS Drei ? Bin ich ein Türke? Schon eine ist vielleicht zu viel. Aber werden sie keinen Lärm machen, mir schmerzen die Ohren noch von gestern. Sind sie schweigsam und still? BARBIER Das Stillste, das Schweigsamste der ganzen Grafschaft, jede auf ihre Art. Ihr könnt wählen unter ihnen wie weiland Paris unter den Göttinnen, und den Consensus der Eltern und des Vormunds hab' ich bereits in der Tasche. Ach, was für Mädchen, was für knusprige, keusche Dinger! Wäre ich nicht vermählt, Gott sei's geklagt, vermählt seit neunzehn Jahren, ich hätte mir selber eine ausgesucht, so still sind sie, so sanft und taubenhaft! MOROSUS Und den Pfarrer, den Notarius? BARBIER Verständigt, verständigt und die Pergamente sauber ausgeschrieben. Nur der Name fehlt noch und Euer Gnaden giltiges Signum. MOROSUS Vortrefflich! Ich will meinem Neveu einen Pfropf in die Kehle stecken, dass er das Singen verlernt. Führ' sie herein! BARBIER Sogleich, Euer Liebden! MOROSUS Was soll's? Keine Federlesen! BARBIER Nur das eine lasst Euch bitten, Fasst sie nicht zu stürmisch an! Mädchen sind's von feinen Sitten, Kinder fast noch nach den Jahren, Zart und scheu und unerfahren - Keiner nahte je ein Mann. Wenn sie stocken, wenn sie schaudern, Spröde tun beim ersten Wort, Nicht vermögen frei zu plaudern, Lächelt nicht der Scham in Nöten, Denn ein Scherz macht sie erröten Und ein Spott scheuchte sie fort. Zart muss man mit Zartem handeln. Ach, ein Mädchenherz ist scheu, Nur Vertrauen kann es wandeln, Dass es sacht beginnt zu spriessen, Sich zu öffnen, zu erschliessen Und der Liebe offen sei. Darum lasst Euch nochmals bitten, Fasst sie nicht zu stürmisch an. Mädchen sind's von feinen Sitten, Kinder fast noch nach den Jahren, Zart und scheu und unerfahren - Und voll Angst vor jedem Mann. MOROSUS Zum Teufel, ich werde sie nicht fressen! Ich wusste schon mit Weibern umzugehn, als du noch einen Bart nicht unterscheiden konntest von einem Flederwisch! Presto jetzt, ich habe keine Zeit. DRITTE SZENE BARBIER Wohl tut ihr, das Haupt zu neigen, Denn ihr weilt in edlem Haus, Gross ist der Herr, der euch erwartet, Gross die Ehre, die euch teil wird, Gross das Schicksal, das euch ruft. Dieses ist der hochgeborne, Hochberühmte, unbesiegte Sir Morosus, Admiral Seiner Majestät des Königs, Wohlbekannt auf allen Meeren, Hochgeehrt an allen Höfen! Schämt euch nicht, vor ihm zu zagen, Denn auch unerschrockne Männer, Türken, Spanier und Piraten Schauerten vor seiner Flagge, Zitterten vor seinem Schwert. Neigt nur, neigt das Haupt zur Erde: Dieser Mann ist Ehrfurcht wert. MOROSUS Werte Damen, seid willkommen! Mein die Ehre, mein die Ehrfurcht! Jugend hat das höh're Anrecht, Schönheit adelt jedes Haus. BARBIER Gestattet, hochedler Herr, Euch die Damen zu präsentieren und das Wort für ihre Schüchternheit zu nehmen. CARLOTTA Ui je, i hab' an Angst! I fürcht' mi tamisch vor so an noblen Herrn! BARBIER Dies Mädchen reiner Unschuld Stammt vom Lande, Schlichter Bauern einzig Kind, Unbelehrt in allen Künsten, Fremd der Lüge, der Verstellung, Wuchs sie zwischen sanften Lämmern Auf den Wiesen, auf den Weiden Selbst wie eine Blume auf. MOROSUS Und wie heisst du? BARBIER Katharina. CARLOTTA Ka Spur! Was lügst denn, Bazi! Kathi rufen's mich alleweil. No, weil's wahr is! I wer doch net mogeln vor so ein aufputzten Herrn! MOROSUS Tritt nur näher! CARLOTTA Oh mei! Was will er denn von mir? Wie der mi anglurt genau wie bei uns der Jud die trächtige Sau. Was wiil er denn von mir? Ah mei, da geh i net zu! MOROSUS Die ist bei ihren Kälbern selbst zum Kalb geworden. Schaff' sie weg! CARLOTTA Derf i scho wieder gehn? MOROSUS zornig Ja, du derfst! BARBIER Dieses ist ein junges Fräulein, Arm, doch edel ihre Eltern. Tag und Nacht in ihrer Kammer, Abgewandt von allen Spielen ernte sie die hohen Künste, Die dem Geiste Macht verleihn. Sie kann Latein, Griechisch, Hebräisch, Aramäisch wie ihre Muttersprache, sie macht Verse, Charaden, sie zeichnet und stickt Tapisserien, sie liest auswendig von vorn und rückwärts die Kommentare zur Heiligen Schrift und die Pandekten der Kirchenväter, sie versteht Astronomie, Astrologie, Trigonometrie, Chiromantie, sie spielt Schach wie ein Perser und schlägt die Laute ... MOROSUS Schlägt die Laute?? BARBIER Nein, nein, ich meine, sie liest die Tabulatur, beherrscht den Generalbass und den Kontrapunkt, aber nur in der Theorie, nie in der practica. Sie weiss ferners ... MOROSUS Schon gut und genug! Tretet nur näher, edles Fräulein, habt keine Angst! ISOTTA Wie soll ich Scheu haben, da meine Kenntnis der Physiognomia mir Eure Sternenbeschattung kenntlich macht. Ihr seid, ich ersehe es aus Eurer Komplexion, im Zeichen des Mars geboren, sanguinischen Bluts, gefährlich den Männern im Zorn, doch wohlgeneigt den Frauen und gerne von ihnen gelitten. Eure Leibeshaltung zeigt Grossmut, der Bogen der Stirne Festigkeit des Entschlusses, die dunkle Pupille männische Kraft, eine sympathische Aura strahlt von ihr aus, wie sollte man da nicht Zutrauen haben, die Hand ... erlaubt mir Eure Hand ... MOROSUS Mein Fräulein! ISOTTA Welch glücksel'ge Formation! Der Fortuna Linie ungebrochen, die Rune des Herzens, die Mensalis, frei überschnitten von der Linie der Sonne, das besagt nach Coclenius glücksel'ge Signatur in allen Abenteuern der Venus! Ihr braucht nur wollen und Ihr habt, was Ihr begehrt, so deutet's Agrippa von Nettesheim in seiner Chirosophia. Die Lebenslinie weist starken Ast, ah, vortrefflich, vortrefflich, kein Spalt, keine Abzweigung. Ihr habt keine Nachfahren und werdet lange leben! In klarer Quadrangel die Wurzeln der Temperamente, ach, was für eine treffliche Hand Ihr habt, Sir Morosus, was für eine edle, sprechende Hand ... MOROSUS Sehr erkenntlich für Eure gute Meinung, mein Fräulein. Schaff sie mir vom Hals, sonst schwätzt sie mich tot. BARBIER Sir Morosus wird Euch dankbar sein, wenn Ihr ihm später Eure Kenntnisse ausführlich erläutert. Gestattet, dass ich Euch noch dieses edle Fräulein präsentiere! MOROSUS Tretet näher, edles Fräulein! AMINTA Wenn's erlaubt ist ... MOROSUS Euer Name? AMINTA Timida. BARBIER Das kommt nicht von Timotheus, sondern ist Latein, . . heisst die Schüchterne, so nannten die frommen Schwestern sie um ihrer Bescheidenheit willen. MOROSUS Ein schöner Name! Er macht Eurer Anmut Ehre! Wollt Ihr Euch nicht an meine Seite setzen? AMINTA Ach Herr, dass ich es offen sag', Ich tät' es nur zu gern. Aber ich möchte nicht, dass es Euch später gereut Und Ihr Euch ärgert über die verlorene Zeit; Nicht dass mir's an Ehrfurcht vor Euch gebricht, Aber versteht, ich fühl' mich recht ungeschickt, Die Worte zu setzen, Und hör' ich andere plaudern und schwätzen, So spür' ich bedrückt, Wie wenig ich weiss und die andern wie viel. Freilich, ich war immer allein, Wuchs auf ohne Eltern und ohne Gespiel, Hatt' niemand, mit ihm vertraulich zu reden, So blieb nun die Scheu vor allem und jedem, Werd' allemal töricht und roten Gesichts, Wenn ein Fremder gütig die Red' an mich richt'. MOROSUS Wie offen! Wie rein! - Ein liebliches Kind! Und so seid Ihr tagsüber immer allein? AMINTA Ach Herr, wie sollt' es denn anders sein, Leb' doch bei den frommen Schwestern im Haus, Seh' oft wochenlang nicht auf die Strasse hinaus, Aber ich trag' es schon so. Mich erschreckt der Gassen Geschrei und Gesumm, Am liebsten sitze ich still und stumm An meinem Nähtisch den ganzen Tag, Sticke mir all' meine Träumerei'n In den runden weissen Rahmen hinein. Und plötzlich hebt es dort an zu blühn Von Blumen, von Sternen, von zartem Grün, Und ich freu' mich, wie das neue Gebild' Mit buntem Geleucht mir entgegenquillt. Da wird mir plötzlich die Seele weit. Ich spür' nicht die Welt, ich spür' nicht die Zeit, Und mir ist, Als ging ich über blüh'nde Wiesen hin Und hörte aussen die Vögel singen Und das Blau des Himmels sich niederschwingen plötzlich sich unterbrechend Doch verzeiht, Ich spreche zuviel von mir törichtem Ding, Solch kindischer Schwatz ist für Euch zu gering. MOROSUS Wie bescheiden! Bezaubernd ist sie, bezaubernd! Doch Sonntags wenigstens verlasst Ihr Eure enge Stube! AMINTA Ach Herr, da Ihr mich so offen fragt, Fühl' ich mich schuldig und arg verzagt, Denn am Ende mag's grosse Sünde sein, Was ich tu, und Hochmut vor Gott dem Herrn. Aber ich will's Euch offen gestehn: ich lieb's nicht, mit den andern zur Kirche zu gehn. Nicht, dass ich je meine Pflicht vergesse, Die Beichte versäum' und die heilige Messe. Am liebsten bin ich mit Gott allein. Hat erst die Glocke sich ausgeschwungen, Sind die andern fort und die Stimmen verklungen, Dann erst schleich' ich in die Kirche mich ein, Setz' still mich auf eine einsame Bank Und sag' meinem Herrgott Liebe und Dank Und hoffe, der alles verzeiht und ermisst, Wird mir verzeihn, Wenn dies Hochmut von mir oder Sünde ist. MOROSUS Sie ist die Rechte! Diese, diese und nur sie allein! AMINTA Oh Gott, ich habe wohl töricht gesprochen, ich sehe, der gnädige Herr ist erregt. Verzeiht mir, Sir, wenn ich gefehlt habe. MOROSUS Sag es ihr! Dich habe ich zum Werber bestellt. Tu deine Pflicht! BARBIER Mitnichten hast du Sir Morosus missfallen, Im Gegenteil, Kind, Von allen Frauen, die hier sind, Ist seine Wahl auf dich gefallen. Tu auf dein Herz und öffne dein Ohr, Grosse Ehre steht dir bevor: Sir Morosus, obzwar von adligem Stand, Wirbt durch mich bei dir um dein Herz und deine Hand. AMINTA Oh Herr, was hab' ich denn Böses getan, dass Ihr meiner spottet und Scherz treibt mit einem armen Mädchen ? MOROSUS Nein, er hat die Wahrheit gesprochen. Ich frage dich, Timida, willst meine Gattin werden vor Gott und den Menschen ? AMINTA Oh hohe Ehr! Wollte Gott, dass ich ihrer auch würdig wär! CARLOTTA Ah, da schaugts her. So a Luder! Wie die ihn umkriegt hat. Heiraten tut ers. Dös wann i gewusst hätt. ISOTTA Eine so ungebildete Person. Aber sie kriegt einen Rüpel, der nach Tran stinkt und Branntwein. Mich hätt' er nicht bekommen. CARLOTTA Schau ma, dass ma weiter kommen. I geh ham. ISOTTA Ja, in einem solchen Hause habe ich nichts zu schaffen. MOROSUS Und jetzt den Pfarrer, den Notar. BARBIER Gleich, gleich, und die Jungfer und mich als Zeugen. Alles geht wie am Schnürchen. Seht, ein Barbier hat den besten Blick und die sicherste Hand. VIERTE SZENE MOROSUS So stumm, mein Kind, Und noch immer so scheu? In dieser Stunde, die uns verbindet, Hätte ich dich lieber froh gesehn. AMINTA Verzeiht mir, Herr, meine törichte Art, Bin noch bestürzt und ganz benommen, Hätte nie gewagt, nur im Traum zu denken Gott wolle mich mit soviel Ehre beschenken. MOROSUS Kind, gib dich keiner Täuschung hin, Dich ruft keine Ehr', Vor ein grosses Opfer bist du gestellt! Sieh, Kind, Erst sah ich's selbst so leicht wie du. Ich dacht': nimmst dir ein junges Weib, Als gält's bloss Spiel und Zeitvertreib, Und meint, eine jede müsst' glücklich sich preisen, Meine Ehefrau und Gemahlin zu heissen. Doch blick' ich dich jetzt, du Liebliche, an, Du halb erst erschlossne, du Gottesblüte, So bebt mir die Seele, so bebt mir die Hand: Wie darf ich alter grämlicher Mann Um soviel sorglose Jugend werben? Ja, immer schwerer drückt es mich, mein Kind, Ob wir beide nicht doch zu ungleich sind. AMINTA Ach Herr, ich weiss es nur selbst zu sehr: Wär besser für Euch, wenn ich älter wär Und mehr schon verständ' von adliger Art. Doch ich will mich von Herzen zusammennehmen, Euer Ansehn nicht vor der Welt zu beschämen. MOROSUS Du Kind! Wie sehr du mich missverstehst. Ich zweifle doch nicht, ich zweifle nicht, nein, Wie leicht es wär, mit dir glücklich zu sein, Aber du, aber du, Wird es dich nicht gereu'n? Bedenk, ich bin ein alter Mann. AMINTA Das macht doch nichts, Das ist doch schön: Alter bringt Ansehn, Ruhm und Ehr'! MOROSUS Wie Jugend doch vom Alter spricht, Als war's nicht Not und schwer Gewicht! Kind, hör mich an! Ein alter Mann ist nur ein halber Mann, Denn halb bloss steht er in der Zeit, Sein best' Teil ist Vergangenheit. Sein Aug' hat längst sich satt geschaut, Sein Herz geht müd' und schlägt nicht laut. Ein Frost sitzt ihm zutiefst im Blut Und lähmt den rechten Lebensmut, Und weil er selber starr und kalt, Macht er die ganze Umwelt alt. Er kann nicht munter sein, nicht lachen, Nicht andre froh und freudig machen - Nur eins hat er der Jugend vor Nur eins, mein Kind, kann er allein: Ein alter Mann kann besser dankbar sein. Er fasst sie an der Hand und sieht sie zärtlich an. Aminta wird wider ihren Willen beschämt und bewegt unter seinem Blick Denn denk, Wie wenig braucht ein alter Mann, Um seines Lebens sich zu freu'n! Ein stiller Tag ist ihm schon Glück, Ein Wort, ein Lächeln macht ihn froh, Und blickt ihn einer milde an, So hat er ihm schon wohlgetan. Nein, Kind, nichts Grosses will ich mehr, Nicht Liebe, Glut und Leidenschaft, Wär glücklich schon, Wenn du mich nicht als Last empfändst Und mir ein wenig gut sein könntst! -Wär das zuviel von dir begehrt? AMINTA Oh Herr, ich schwöre beim heil'gen Sakrament: Ich fühl', dass ich Euch redlich liebhaben könnt… MOROSUS Oh Timida! AMINTA …So wie man einen Vater fromm liebt und verehrt, Der einem das Liebste im Leben geschenkt. Was ich auch tu, Mag's auch Euch erst fremd und feindlich anmuten, Ich schwör' Euch zu: Ich mein' es einzig zu Eurem Guten, Und kann ich Euch von Missmut befrein, So werd' ich die glücklichste Frau auf Erden sein. MOROSUS Oh Kind, wie tief du mich beglückst! Was Liebe doch für Wunder wirkt - War eben noch erbost und schwach, Ein alter Mann, ein kalter Mann, Und nun blüht's selig auf in mir Und all dies Glück verdank' ich dir! Er nähert sich ihr zärtlich und ergriffen und küsst sie auf die Stirn FÜNFTE SZENE BARBIER Ei, ei, wie rasch das Arkanum wirkt! Ich sehe, sie hat Euch das Blut flink gemacht und die Augen hell, ich erkenne den düsteren Sir Morosus von gestern kaum und kann beinah' nicht mehr redlich Zeugenschaft ablegen vor Pfarrer und Notar, dass Ihr derselbe seid wie allesonst.  Aber sie sind schon auf der Treppe, die ehrwürdigen Herren, haltet also um des Respektes willen ante copulationem zurück mit aller Zärtlichkeit, die post copulationem ein wohlerlaubtes Vergnügen und sogar Pflicht frommer Ehegatten ist und jede Ehe besser würzt als Rosinen den Kuchen. SECHSTE SZENE BARBIER Anhiero gestatte ich mir, hochverehrliche Herren, Ihnen die beiden Brautwilligen zu präsentieren, den hochberühmten Sir Morosus, Lord Seiner Majestät und weiland Kommandeur seines Flaggenschiffs, und die tugendhafte Jungfrau Timida, beide ledigen Standes, doch gewillt, mit Eurer und des Himmels Hilfe in den heiligen Ehestand zu treten. Ich bitte Euch, hochedle Herren, waltet Eures Amtes. VANUZZI Kein schöner Amt der Priester kennt In dieser Welt voll Zwist und Streit Als zwei, die sich in Liebe finden, Vor Gottes Antlitz zu verbinden. MORBIO Zwar Todesfall und Testament Dem Anwalt mehr an Sporteln rafft, Er lebt vom Streit, doch gerne stellt Er auch für Liebe Zeugenschaft. Freilich muss sie geregelt sein, Nicht freche Wollust ohne Zucht. Die Liebe nur im Ehestand Wird von ihm als giltig anerkannt, Denn Ordnung ist des Anwalts Welt, Dass allerorts sie innehält, Ist er vom hohen Amt bestellt. So frag' nach Ordnung ich zuvor! Sind alle die verschiedenen Conditiones erfüllt, die nach den Gesetzen der Kirche und den Gesetzen der königlichen Majestät notwendig sind zu einer giltigen und feierlichen Eheschliessung der hier im Pakt bezeichneten Personen? Sind ferners ehrenwerte Zeugen zur Stelle, die Identitas oben genannter Personen mit ihrem Signum zu bezeugen? Bestehen keine obstacula matrimonii, zu deutsch, keine ekklesiastischen oder profanen Hindernisse der Eheschliessung, als da sind, primo ... VANUZZI Ich glaube, Herr Kollega, wir kürzen die Formalitäten. Die Fama des Sir Morosus ist zu weltbekannt, und für Jungfer Timida bürgen Meister Schneidebart und die ehrsame Wittib Zimmerlein. Wollen die Braut willigen und die Zeugen vorerst noch den Pactus signieren, damit der Regula Genüge geschehen. BARBIER Sir Morosus, Kommandeur. . BARBIER Timida ... BARBIER Theodosia Zimmerlein, Wittib. Und nun ich selber: Pankrazius Schneidebart. VANUZZI So walt' ich meines beil'gen Amtes, das Sacramentum matrimonii zu vollziehen. Seid ihr beide entschlossen, vor Gottes Antlitz und in irdischer Zeugenschaft dieser beiden in den heiligen Ehestand zu treten ? MOROSUS Ich bin's. MOROSUS Timida - du schweigst? MORBIO Ehrt des Mädchens edle Scheu! Ihre Scham verheisst Euch unberührte Tugend. BARBIER Avanti ! AMINTA Ich bin's. VANUZZI So verbinde ich euch, und möge der Tod nur lösen, was ich sterblicher Mensch vereine! Sponseo vos in nomine patris, filii et sancti spiriti... Und nun lasst mich den Ersten sein, der euch beiden Glück wünscht für immerdar. MOROSUS Ich dank' Euch, ehrwürdiger, und Euch, hochgelehrter Herr, und den ehrenwerten Zeugen, und ich danke Gott, dass er mir so viel unverdientes Glück im Herbst meiner Jahre noch zugeteilt hat. Darf ich die ehrenwerten Herren nun bitten, einen kleinen Imbiss mit uns zu nehmen? VANUZZI Nur ein wenig will ich weilen, Um Euch nicht zur Last zu sein, Liebe liebt ja nicht zu teilen, Glückliche sind gern allein. MORBIO Nur ein Gläschen will ich munden, Junge Eh' ist leicht gestört, Endlos scheint da jede Stunde, Die ihr nicht allein gehört. MOROSUS Wunderbar, sie anzuschauen, Wie sie scheu und zaghaft blickt-. Stillste, süsseste der Frauen, Die mir Gott ans Herz gedrückt! AMINTA Ach, wenn sie nur länger blieben, Denn kaum sind wir allein, Drängt er mich mit seiner Liebe, Und ich muss zu ihm hässlich sein. BARBIER Nun heisst's, baldigst sich verkrümeln Eh' die Bombe explodiert. Noch schwimmt er in allen Himmeln, Morgen ist er auskuriert. HAUSHÄLTERIN Kann mir keinen Reim da machen, Keiner zeigt sein wahr' Gesicht. Halber Ernst und halbes Lachen Irgend etwas stimmt da nicht. VANUZZI Da wir so guter Art versammelt sind, lasst uns Glück wünschen, denen wir dieses Glück danken. Es lebe das junge Paar, vivat, floreat, crescat! MOROSUS Mir ist, als hörte ich einen Engel schweben durch diese Stille ... SIEBENTE SZENE FARFALLO Potz Deubel, so hat die alte Hur' diesmal doch nicht geflunkert; er hat sich ein Mädel geentert, der alte Kaptän Morosus! Aber so still, wie du denkst, wirst du deine Prise doch nicht in den Hafen hineinbugsieren! Wär eine Schmach für das ganze Seemannsvolk, sollt' ohne Salut der Kommandant von unserer Flotte Hochzeit halten. Ehre, dem Ehre gebührt! MOROSUS Ihr irrt Euch wohl! Ich kenne Euch nicht. Seid keiner von meiner Mannschaft gewesen. FARFALLO Mach keinen Stunk! Hast wohl Nebel im Oberdeck, dass du Tom Fexer nicht kennst und den dicken Jonny und die ganze Schwefelbande von deiner Fregatte! Aber wir kennen unsern alten Morosus, und ungeteert sollst du heute nicht in deine Kombüse kriechen. Vorwärts, brave Kameraden, Unser alter Admiral Hat uns zwar nicht eingeladen Zu dem Fest und Hochzeitsmahl, Kann's uns aber nicht verwehren, Dass wir ihm ein Ständchen bringen! Vorwärts! Tusch zu seinen Ehren! Lasset die Trommeln frisch erklingen Und im Reigen, hell und laut: Vivat, vivat, Sir Morosus! Vivat, vivat, seine Braut! MOROSUS Dass euch die Gicht in die Beine fahr', ihr Lügenbrut! Ruhe, oder ich karbatsche euch hinaus mit der neunschwänzigen Katze! Schert euch zum Teufel und seiner Grossmutter! Die andern haben sich ihm entgegengeworfen AMINTA O teurer Mann, Sie meinen's doch nur gut. VANUZZI Aber Sir, in solcher Stunde Solch' unheil'ger Fluch aus Eurem Munde! MORBIO Vorsicht, Vorsicht, nur keine Injurias, es könnt' ein Prozessus daraus resultieren! FARFALLO Was? So empfängst du deine alten Kameraden, du ausgemästete Landratte? Schämst dich wohl ihrer vor deinem Püppchen, sind dir wohl zu roh, zu ungeschlacht? Oder schämst dich, dass du mit deinem grauen Haar dir noch den Wanst wärmen willst an jungem Blut statt an altem Rum? Aber alle sollen's wissen, die ganze Stadt! Heda Nachbarn, heda Leute, Alle her; alle herauf: Sir Morosus heuert heute, Hat euch alle eingeladen. Vorwärts, lasst die Glocken läuten, Vorwärts, lasst die Böller krachen, Vorwärts her und kommt und schaut! Kommt ihm alle Willkomm' sagen, Ihm und seiner jungen Braut! MOROSUS Meine Pistolen, dass ich diesem Gaukler ein Loch in den Pelz brenne! An den höchsten Mastbaum gehörst du, an die oberste Raa, du Schurke du ... du ... du ... DIE ANDERN O schont Euch ... o beruhigt Euch ... Es ist Euer Hochzeitstag ... zähmt doch Eure Nerven ... ACHTE SZENE MÄNNER Ist es möglich, Sir Morosus? Seht euch nur den Heuchler an. FRAUEN Er der tausendmal geschworen, Dass er Frau'n nicht leiden kann. MÄNNER Der, wenn andere sich vergnügten, Grimmig Gift und Galle speit. FRAUEN Und derweilen grauen Haares Sich ein junges Kätzchen freit. ALLE So ein Heuchler! So ein Schlauer! Alter Fuchs! Duckmäuserich! Heimlich holst du dir die Frauen! Alter Fuchs, wir haben dich! MOROSUS Lasst mich los! Hinaus, Gesindel, hinaus aus meinem Haus! HENRY Willst uns wohl den Spass verwehren, Dich als Freiersmann zu schau'n? Nein, das soll dir nicht gelingen! Du sollst eine Fastnacht haben, Die du nicht so schnell vergisst. Vorwärts, lasst die Glocken schwingen! Los die Salven, die Fanfaren, Und ein Vivat angestimmt: Holla hoh der alte Knabe! Holla hoh die junge Braut! ALLE Holla hoh der alte Knabe! Holla hoh die junge Braut! MOROSUS Wasser! Luft! Atem! Sie haben mich hingemacht! Ich ersticke! Lass mir zur Ader! Und schaff' sie mir aus dem Haus um Gottes Gnade willen! BARBIER Hochansehnliche Brautgesellschaft, illustre Damen und respektable Herrn, Sir Morosus dankt euch tiefgerührt . . . EINE STIMME Schlaggerührt. Haha! BARBIER ...für die unschätzbar gütige Teilnahme an seinem Hochzeitsfest. Da er vor freudiger Erregung das Wort nicht findet, bittet er euch durch mich, im Wirtshause rechts um die Ecke auf seine Kosten drei Fässer vlämisches Bier anschlagen zu lassen und auf sein Wohl zu leeren. FARFALLO Das ist eine bess're Rede, So ist's recht, du alter Knabe, Und merk dir's für alle Zeit: Wo sich einer will erlaben, Sollen alle Freude haben, Sonst ist's halbe Seligkeit. Vorwärts jetzt zum Ehrentrunke! Doch zuvor noch hell und laut, Einmal noch in voller Runde: Hoch Morosus, hoch die Braut! ALLE Hoch Morosus, hoch die Braut! MOROSUS Sind sie jetzt weg? Meine Ohren, meine Schläfen, alles ist wund. Oh, mir war wie Sankt Laurentius am Rost. Wasser! Gib mir Wasser! VANUZZI Nehmt's nicht so streng, als es erscheint, War etwas laut, doch gutgemeint. Das Volk, wenn es in Laune ist, Leicht alle Würdigkeit vergisst. Doch nun gestattet, Sir, mich zu empfehlen, mich ruft mein Amt und auch Ihr seid wohl lieber mit Eurer Frau allein. MOROSUS Ehrwürd'ge Herrn, nehmt meinen Dank! VANUZZI Ist gern geschehn. Hoff', bei der Kindstauf' Euch wiederzusehn. MORBIO Empfehl' mich sehr, Kam gern zu solchem Anlass her, Und braucht Ihr jemals Hilf' und Rat, Bin allzeit zu Eurem Dienste parat. BARBIER Nun aber kräftig losgepfiffen, Aminta! Zeig, was eine schweigsame Frau zetern und posaunieren kann! AMINTA Ach, hättet Ihr doch lieber eine andre ausgesucht zu solchem Spiel! Er tut mir ja so leid, der arme, gute Mann! BARBIER Eben darum! Nur mit Essig und Salz ist seine Narrheit zu kurieren. Also bring ihn wacker in Saft, wir werden's dann schon auskochen. VANUZZI Hochedle Frau, wir wünschen gute Nacht. Rupf ihn, zupf ihn, dass alle Federn fliegen! MORBIO Ich halte mich Euer Gnaden bestens empfohlen! Mach' unsrer Kunst keine Schande! Zwick' ihn, zwack' ihn, bis er Blut schwitzt! AMINTA Ach Gott, nie war mir was so schwer! Wollt' schon, dass alles vorüber wär. NEUNTE SZENE MOROSUS Du bist so still und scheinst bedrückt? Oh, ich versteh's! Dieser wüste infernalische Lärm hat dich wohl müd' gemacht? AMINTA Ach nein, das nicht. MOROSUS Du seufzst? Drückt dich ein Gram? AMINTA Ach güt'ger Herr, um aller Heil'gen willen, fragt mich nicht, fragt mich nicht! MOROSUS Ich muss dich aber fragen, Kind! Sind wir nicht eine Sache jetzt vor Gott, ein Herz, ein Leben? Muss deine Sorge nicht auch die meine sein? Vertrau mir's an: was drückt dich so ? AMINTA Wenn er nur grob wäre und hart, dann ging nur's leichter! Nichts, nichts, drängt nicht in mich! MOROSUS Nein, sag' es, Kind, vertrau' mir's an. AMINTA Noch einmal, Herr, flehentlich bitt' ich Euch: drängt nicht in mich! MOROSUS Aber es tut mir weh wie eig'ner Schmerz, dich umdüstert zu sehn, dich, die ich glücklich haben möchte ... meine Timida, was drückt dich so? AMINTA Herr, gnädigster Herr, um Euretwillen drängt jetzt nicht ... ich brauche noch ein wenig Ruhe ... Ein Wort noch, wenn er spricht, und ich fange an... MOROSUS Wie hold ist eines Mädchens Scham! Hör', meine Timida ... AMINTA Ruhe! Hab' ich dir gesagt!!! MOROSUS Aaaaaah! AMINTA Meine Ruh' will ich haben, Ruhe, Ruhe, Ruhe, Ruhe! Will nicht gefragt sein, Will nicht geplagt sein! Lass mich nicht quälen, nicht inquirieren, Weiss meine Sachen selber zu führen, Weiss am besten, was mir mundet und frommt, Und verdammt, wer mir da in die Quere kommt! MOROSUS Aber Timida.... ich wollte doch nur ... AMINTA Gar kein Aber! Ausgeabert! Nichts zu wünschen, nichts zu reden, Hier geschieht nur, was ich will, Ich und ich und ich und ich. Niemand hat hier was zu fragen, Niemand hat hier was zu wollen, Ausser ich und ich und ich. MOROSUS Aber Timida … Wo ist deine Sanftmut… ich erkenne dich gar nicht ... ich meinte ... AMINTA Hast gemeint, du kaufst dir eine, Die still buckelt und pariert, Eine stumme, dumme Kleine, Die dir Herd und Haushalt führt. Fehlgeraten! Fehlgeschossen! Merk's beizeiten, wer ich bin! Glaubst, ich habe dich genommen, Hier mich schweigsam einzumauern Und mein Leben zu vertrauern? Nein und nein und nein und nein! Nein, ich lass mich nicht verstören, Selber will ich mir gehören! Ich bin jung und ich will leben, Ich bin jung und will mich freu'n! Ich will spassen, ich will lachen, Freude haben, Freude machen, Munter unter Menschen sein, Unter jungen, frohen, frischen, Die mir warm das Blut aufmischen - Soll ich hier im Hause bleiben, Muss es laut und lustig sein! MOROSUS Oh, ich Narr, ich gottgeschlagener, Der in seinem Wahn geglaubt, Eine Frau könnt' stille sein. Oh, ich Narr, ich Narr, ich Narr, Der mit seinen grauen Haaren Noch einmal zur Freite ging Und sich wie ein dummer Bube In dem eignen Netze fing! Oh, ich Narr, ich Narr, zu spät jetzt Seh' ich meine Narrheit ein! AMINTA Alles muss hier anders werden, Jugend hat ihr eigen Recht! Wagen will ich und drei Pferde, Kleider, Perlen, Diamanten, Diener, Pagen, Lakaien, Papagei und Kakadu, Wie es einer Lady ziemt. In die Messe, in die Bäder, Immer in den schönsten Kleidern Und zu Hause stets Musik, Bläser, Geiger, Lautenschläger, Cembalo und Clavecin, Sänger, Tänzer und Kastraten. Immerdar Musik, Musik! Selber will ich singen, lernen Musik, Musik, die grösste Lust! Denn zu laut drängt mir die Freude In der aufgespannten Brust! MOROSUS Oh, ich Narr, ich ausgepichter! Weh an welche Teufelin Bin ich Tölpel da geraten! Wie sie schreit , oh, wie sie zetert, Wie sie jubelt, wie sie schmettert! Meine Ohren! Meine Ohren! Ach Gott, ich bin verloren, Wenn sie lang so weitertobt! AMINTA Renn' mir da nicht in die Quere! Ich geh' hier und niemand andrer! Ich red' hier und ich allein; Ich und ich und ich und ich! In den Winkel, in die Ecken Geh' dein graues Haar verstecken, Ich bin jung und brauche Raum! MOROSUS Oh, ich Tölpel, oh, ich Esel, Der an eine Frau geglaubt! Narr und Narr und Narr und Narr, Der ich bin und der ich war! Das ist ärger als die Hölle! Das ist ärger als der Tod! AMINTA Alles muss hier anders werden: Breit die Fenster, hell die Wände Und erleuchtet von Brokat, Tisch und Tafel neu und üppig, Viele Spiegel, viele Lichter, Bilder, Blumen und Gestühle, Raum für Tanz, Raum für Musik! Sie sieht sich um, reisst die Decken und Vorhänge, welche die Fenster verhängen, polternd herab, nimmt einen Stock und drischt in die Kostbarkeiten des Morosus hinein, seine Fischgerippe, Pfeifenständer, astronornischen Instrumente, dass alles zu Boden klirrt und fällt. Fort mit diesem alten Plunder: Kirchhofsdung und Mottenfrass! Weg die Waffen, die Pistolen, Diese bleichen Fischgerippe, Alles, was an Tod erinnert, Alles, was an Furcht gemahnt! Weg mit all dem Muff und Moder Einer abgelebten Zeit, Weg mit all' dem Stank von Toback, Diesem Grind von Greisenheit! Krach und klirr und noch und nochmals Weg mit all dem toten Zeug! MOROSUS Meine Pfeife! Mein Teleskop! AMINTA Weg, sonst kriegst du auch noch Dresche! Hüte dich! Ich bin im Schwung, Einmal gründlich auszuräumen, Was hier morsch und muffig ist. Sie drischt weiter zu Weg mit dem da! Weg mit diesem! Krach und klirr und noch und nochmals! Ich will diese Bude säubern, Dass kein Stück mehr übrigbleibt. ZEHNTE SZENE HENRY Was geht hier vor? Sind die Türken im Haus? MOROSUS Henry, Henry, um aller Heiligen willen, rette mich vor diesem Satanas, rette mich, rette mich! Sie macht mich krank, sie macht mich tot, sie macht mich wahnsinnig, sie zerreisst mir die Ohren, sie zertrampelt mir das Herz, Henry, Henry, errette mich vor ihr oder ich geh' vor die Hunde! HENRY Mein gütiger Ohm, beruhigt Euch! Was erlaubt Ihr Euch gegen meinen Oheim? AMINTA Bin Euch keine Auskunft schuldig. Und macht schleunigst wieder die Tür von aussen zu. Hier bin ich Herrin und niemand andrer. Brauch' keine Ehehelfer und Hausgucker. Expediert Euch hinaus! HENRY Euch werd' ich hinausexpedieren und mit der flinkesten Post! Ich will dir, Weibsbild, Manieren lehren! AMINTA Haha? Mich hinaus! Bin die Herrin hier mit Siegel und Pakt. Das ist Hausfriedensbruch! Den Sheriff! Dieser Lümmel stört meine Ehe. HENRY Ruhe und hinein in dein Zimmer! AMINTA Hier tu ich, was ich will. HENRY In dein Zimmer, oder ich prügle dich zusammen! AMINTA Mich schlagen? Eine Frau willst du schlagen? HENRY Eine Frau, die ihren Mann nicht ehrt, gehört zerdroschen wie Häcksel: ich scheu' diese Arbeit nicht. Vorwärts, hinein, in dein Zimmer und Ruhe gehalten! AMINTA Mich eine Frau - Nein, nein, nein, nein! HENRY Marsch! AMINTA Er hat mir die Finger gequetscht, er hat mir die Gelenke gebrochen ... Aber ich, ich geh' zum Sheriff, zum Sheriff ... Justiz ... Justiz! HENRY Wirst du jetzt gehen? AMINTA Ja, ja, ja. HENRY Das war meine erste Probe! Versuch's nicht weiter! Und jetzt vorwärts: hinein! AMINTA Oh ... oh ... oh.. er hat mir die Hand zerquetscht... aber ich - ich geh zum Sheriff morgen ... oh ... oh ... oh. ELFTE SZENE HENRY Siehst du, Ohm, das ist die richtige Art, mit schweigsamen Frauen umzugehn, wenn sie nicht schweigsam sind. MOROSUS Henry Henry, wie soll ich dir danken? O Gott, welch ein Weib hast du da erschaffen, o Gott! Henry, du weisst, ich war nie ein feiger Mann, in siebzehn Schlachten hab' ich gestanden und hab'im Orkan mir selber die Segel gerefft, aber gegen die komm' ich nicht auf. Die macht mich hin. Henry, wie soll ich's ertragen, mit solchem Teufel zu leben! Lieber ins Wasser! Lieber in die Themse! HENRY Keine Not! Habt zwar eine Eselei begangen, höher als ein Mastbaum, aber sorgt Euch nicht, ich werde alles schon einrenken. Morgen bestell' ich den Richter und Advokaten, und Ihr löst die Ehe wieder auf. MOROSUS Oh, wenn das möglich wär: zwei silberne Kandelaber würd' ich stiften für die Kirche, zehn Betten fürs Armenhaus! Henry, Henry, wie hundsföttisch hab' ich gegen dich gehandelt, aber jetzt, wenn du mich rettest, soll alles dir gehören, was ich habe, alles, alles ich brauch' ja nichts mehr im Leben, meine Ruhe will ich haben, meine Ruhe, Ruhe! HENRY Lasst mich nur alles besorgen, morgen seid Ihr ein freier Mann.  Aber nun geht zu Bette, Ohm, Ihr seht recht ermüdet aus. MOROSUS Ja, ganz zerbrochen fühl' ich mich, sie hat mich platt gedrückt wie einen Schellfisch, sie hat mich geschmort, geröstet, ach, nie hätt' ich gedacht, dass ein rechtschaffner Mann so ein armer Hund werden könnte, wie ich es bin. HENRY Überschlaft's nur, und morgen ist alles vorüber! MOROSUS Wie soll ich schlafen können mit der nebenan! Lieber mit der brennenden Pfeife auf einem Pulverfass - nein, ich fürchte mich ... ich fürchte mich. HENRY Fürchtet Euch nicht! Geht ruhig in Euer Zimmer, riegelt es ab, und vor der Tür halt' ich Wacht, dass sie nicht bei Euch einbricht: sie hat meine Faust schon gespürt, die kommt nicht mehr. MOROSUS Oh, wie gut du bist! ja, bleib da vor der Tür, vielleicht kann ich schlafen. Oh, ich bin so müde, so zer-schlagen, mir schwindelt's vor den Augen, ganz leer ist mir im Leib, ja, ich muss ruhen, ich muss ruh'n. HENRY Geht nun zur Ruhe und seid unbesorgt, ich halte treue Wacht vor Eurer Tür bis zum Morgen, dann geh' ich den Richter holen. Und jetzt: schlaft wohl! MOROSUS Dank dir, mein Henry, ah ... schlafen ... schlafen ...schlafen ... ZWÖLFTE SZENE HENRY Aminta, Amintal Du süssester Engel, wie herrlich hast du geteufelt! Schon ist er weich wie Wachs, morgen wird der Braten gar. AMINTA Ach Gott, der arme alte Mann, Wie ungern hab' ich ihm wehgetan! Hatt' mitten in meinen Teufelei'n Immer Lust, mit ihm recht gütig zu sein, Wär alles nur schon beim rechten End', Dass ich ihn ehrlich und offen liebhaben könnt! HENRY Wie gut du bist und voll Gefühl. Wie ganz zum Zärtlichsein gemacht! Nein, sorg dich nicht! Nur diese Nacht noch Musst du Frau Morosus sein, Dann immer mein, dann immer mein! AMINTA Wie hass' ich all' die Spiel' und Schlich', Dies Bösetun mit Spott und List - Und doch, was tät' ich nicht für dich, Der du mir eins und alles bist! HENRY Oh, Kind, wie glücklich machst du mich! STIMME DES MOROSUS Henry, Henry! Hältst du noch Wacht? HENRY Ja, mein Ohm, die ganze Nacht! STIMME DES MOROSUS Und ist sie jetzt still? HENRY Ja, sie ist still, Kein Wort, kein Hauch fliesst ihr von der Lippe, Still ruht ihre Hand, still ruht ihre Brust, Ihr Atem ist kaum im Dunkel zu spuren, Sie kann sich nicht regen, sie kann sich nicht rühren, Stumm ruht sie wie ein schlafendes Kind. STIMME DES MOROSUS So kann ich nun schlafen? Hältst du sie fest? HENRY Ihr braucht nicht zu bangen! Wie mit eisernem Griff, wie mit brennenden Schnüren Halt ich sie gefangen, Sie kann sich nicht regen, sie kann sich nicht rühren, Mit Willen und Wissen ihr ganzes Leben Mir nun für immer anheimgegeben! STIMME DES MOROSUS Aah ... aah ... So kann ich beruhigt schlafen. Dank dir für alles, Dank dir, o Dank! HENRY Immer dein, immer dein! AMINTA Dank dir für alles! Dank dir, Dank!

Az aranysujtásos kabátot! Tessék, uraságod! Hadd mondjam meg… A zsinóros kalapot! Itt is van. Óó, ha meghallgatna… A királyi díszkardot! A helyén van máris, frissen fényesítve. Óó, kikívánkozik belőlem, uram! Mért kell így sietnie, csak mert az az átok felcser így telebeszélte a fejét… Az aranygombos botot! Tessék, uram… Fontolja meg jól! Hadd figyelmeztessem, ezek aljasmód szórakoznak magával! Rendben van rajtam minden? Hiánytalan? Hibátlan? Jól nézek ki? Óó, Jézus! Hogy is nézhetne ki máshogy? Szűz Máriám! Mint egy előkelő, jóravaló, nemes úr, akit lóvá tesz egy felcser. Jaj, szétvet az ideg! A legközelebbi suszterrel varrasd magad össze, és a szádat is! Egy lélegzetvételnyi csöndet! Hál’Isten, hamarosan lekopik rólam ez a szutyok… Lekopik? Ugyan, inkább még jobban magára pörköli ez a sátánkutyája! Óó, uram! Higgyen hű szolgálójának, megvezetik, mint egy cirkuszi medvét! Különben is hallottam az ajtón át, hogy… Micsoda? Tapadsz az ajtókra? Egyszer még odaszögezem a füledet! Kifelé és várd a kapuban a borbélyt a hölgyekkel! Na, az lesz csak a nagy fejmosás és kopasztás, amibe ez a kerítő belerángatja. Kifelé, csőcselék! Óó, ez ő! Jól nézek ki? Minden a helyén van? Kívül igen, de ott belül, uram… Legalázatosabb szolgája, uram! Na, megtaláltad őket? Hoztál hölgyeket? Nem is egyet! Hármat, drága uram! Hármat? Hát török vagyok én? Lehet, egy is túl sok! De nem zajonganak, ugye? A fülem még sajog a tegnapitól. Hallgatagok, szótlanok? A leghallgatagabbak az egész grófságban, ahogy kell. Választhat közülük, mint egykor Párisz az istennők körül. A szülők és gyámok beleegyezése már a zsebemben van. Óó, micsoda lányok! Ropogós, bontatlan portékák! Biz’Isten, ha nem lennék nős már tizenkilenc éve, magamnak is választanék, olyan csendesek, porhanyósak! És a lelkész? A jegyző? Szolgálatára, és a szerződés is kész. Csak az ara neve hiányzik, és kegyelmed kézjegye. Kiváló! Unokaöcsém torkába futónövényt ültetnék, hogy elfelejtsen énekelni! Vezesd be őket! Azonnal, méltóságod! Mit jelentsen ez? Csak semmi cécó! Csak egyet hadd kérjek! Ne heveskedjen velük? Jó házból való lányok, évjáratra még szinte gyermekek, szégyenlősek, tapasztalatlanok, nem közeledett még hozzájuk férfi. Ha vonakodnak, s nem oldódnak első szóra, nem társalognak felszabadultan, azért van, mert a bajban a szemérem nem nevetgél. Egy bóktól elpirulnak, egy vicc elriasztja őket. Finoman kell bánni velük. Óó, a leányszív szégyenlős. Csak ha bizalommal van, akkor nyílik a szerelemre. Ezért kérem, ne heveskedjen velük! Telve vannak félelemmel férfiember előtt. Az ördögbe is, nem eszem meg őket! Előbb volt dolgom nőszeméllyel, mint hogy te tollseprőn kezdted a borbélykodást. Presztó! Nincs időm! Ez az, hajtsatok főt, ez nemesi hajlék! Nemes ura már vár titeket, nagy megtiszteltetésben van részetek. Íme a nemes származású, nagyhírű, legyőzhetetlen Szőr Morózusz, Őfelsége admirálisa, ki minden tengeren és kikötőben nagy ismertségnek örvend. Ne legyetek szégyenlősek előtte, mint a megannyi rettenthetetlen férfi, török és spanyol kalóz, ki rettegi zászlaját, féli kardját. Földig hajoljatok lőtte, eme férfinak nagy tisztelet jár. Érdemes hölgyek, Isten hozta önöket! Enyém a megtiszteltetés, részemről a szerencse. Az üde szépség szívesen látott vendég e házban. Engedelmével, nemes uram, félénkségükből kifolyólag maguk helyett én mutatnám be a hölgyeket. Ujjé, tör maan a frász kifele rájtam ijjen náccsaagos urassaag szinnye elűtt, he! E lány tiszta ártatlansága az anyaföldből hajt ki, egyszerű parasztok egyetlen gyermeke, járatlan a művészetekben, hazugságtól, tettetéstől mentes, kisbárányok között nőtt fel a réten, mint egy kis mezei virág. És hogy hívnak? Katarina. Ná né maan! Lódicc, komám, de mé? Káti vagyok émmá mindenkinek. No, oszt meg ásztaan be nem csapnák én eggy illyen nágyokos puccos urássaagot. Lépj közelebb! Jéppá ányam! Há mmit ákár maan tűllem? Úgy stíröl, mint zsidaj á vámhes kocaat! Mit ákáár maan tüllem? Há mmaan déhogy is mönök! Birkává lett ez a birkák között. Vidd el innen! Nu há mmaan möhetök iss? Ja, möhecc! Íme egy fiatal kisasszony, szegény, de jóravaló családból. Éjjel és nappal csak a szobájában, semmi szórakozás, csak a magas művészetek, mik táplálják a lelket. Anyanyelvi szinten beszél latinul, görögül, héberül, arámiul. Verseket ír, sőt fejtörőket, tervez és készít szőnyegeket, a Szentírást oda-vissza olvassa a kommentárokkal és az egyházatyák bölcseleteivel együtt, ért az asztronómiához, asztrológiához, trigonometriához, tenyérjósláshoz, sakkozik akár egy perzsa, játszik lanton…  Játszik lanton? Nem, dehogy! Úgy értem olvas kottát és a generálbasszus és az ellenpont bajnoka, de csak elméletben, soha in praktika. Továbbá ért… Jól van, elég lesz! Lépjen közelebb, nemes kisasszony, ne féljen! Nincs mitől félnem, fiziognómiai ismereteim feltárják előttem az ön csillagállását. Amint látom, a Mars jegyében született: heves vérmérséklet, ha dühös, a férfiakkal kíméletlen, de kegyes a nőkkel, és ők is kedvelik magát. Testfelépítése nagylelkűségre vall, homlokíve határozottságra, sötét pupillái férfierőre, vonzó az aurája, kiben ne ébresztene bizalmat? A kezét! Mutassa a kezét! Kisasszony! Micsoda szerencsés formáció! Szerencsevonala töretlen, szívrúnáját, a menzálist, elegánsan metszi a napvonal, mely Kokléniusz szerint jegyez nagy szerencsét Vénusznál. Netteszhájmi Agrippa Kirozófiája szerint: csak akarnia kell és megkapja. Az életvonal erős, óó, kiváló, bámulatos, hézag- és elágazásmentes! Nincs utódja és hosszú életű lesz. Jól kivehető négyzetrajz a temperamentgyökérnél, óó, milyen pompás tenyere van, Szőr Morózusz, milyen beszédesen nemes kéz! Minden elismerésem, kisasszony! Szedd le a nyakamról, vagy a halálba fecseg engem ez a nő! Szőr Morózusznak gondja lesz rá, hogy ön kifejthesse tanait számára részletesen. Engedelmével bemutatnék még egy nemes hölgyet. Lépjen közelebb, nemes kisasszony! Ha kívánja. A neve? Timídia. Ez nem a Timót női változata, hanem latin eredetű, jelentése „félénk”. A kegyes nővérek nevezték el így szerénysége miatt. E szép név igazolja az ön bájosságát. Lenne kedve ideülni mellém? Óó, uram, hadd mondjam meg nyíltan, hogy nagyon is. De nem szeretném, hogy aztán megbánja a rám pocsékolt időt. Ne gondolja, hogy tiszteletlen lennék, de értse meg, járatlan vagyok a társalgásban, és ez feszélyez. Egyedül nőttem fel, szülők és pajtások nélkül. Senkim nem volt, kivel bizalmasan szót válthattam volna, így tartózkodó lettem mindenkivel szemben. Butamód elpirulok, ha idegennel kell beszélnem. Milyen nyílt, tiszta, kedves gyermek! És naphosszat egyedül van? Óó, uram, hogy is lehetnék másképp! Egyedül élek a kegyes nővérekkel, hetekig az utcára sem megyek, de ez engem nem zavar. Rémít a tömeg és az utcai lárma. Leginkább némán ülök a kézimunkámmal egész nap, álmaimat a keretbe hímzem bele. Boldog vagyok, ahogy testet öltenek a virágokban, csillagokban, az üde növényekben és a tarka színekben. Így lelkem szabadon szárnyal, nem hiányzik a világ, idő nem sürget. Mintha virágos réten járnék és hallgatnám a madarak énekét, és az ég kékje… de bután fecsegek. Ez önnek csak gyerekes csacsogás. Mily szerény! Elbűvölő! De vasárnaponként csak elhagyja piciny szobáját?! Óó, uram, ön olyan nyíltan kérdez, hogy vétkesnek, sőt gonosznak érzem magam. Végül még nagy bűnnek tűnhet, amit teszek, Isten elleni véteknek. De őszinte leszek: nem szeretek másokkal templomba járni. Nem mintha elfeledném kötelességemet, és a gyónást meg az istentiszteletet elmulasztanám, de Istennel inkább magam vagyok. A harangszó után, mikor mindenki elment, és csend van, akkor surranok a templomba. Egyedül ülök a padban, imádkozom, és remélem, hogy Isten megbocsátja, ha ez részemről bűn. Ő az! Ő, és senki más! Óó, Istenem, fecsegek. Látom, az úr dühös. Bocsásson meg, Szőr, ha vétettem. Mondd meg neki! Őt választom! Tedd a dolgod! Nem vétettél Szőr Morózusz ellen, épp ellenkezőleg, gyermekem. A hölgyek közül rád esett a választása.  Tárd ki szíved és füled a nagy örömre: a nemes Szőr Morózusz számára szívedet kérem s a kezedet. Óó, uram, valami rossza tettem, hogy így gúnyt űz egy szegény lányból? Nem! Ez az igazság! Kérdezlek, Timídia, akarsz-e Isten és ember előtt a feleségem lenni? Óó, mily magas kegy! Adná Isten, hogy méltó legyek rá! Nu né maan, a básté hogy bépalizta! Hajjén ezt tudom…! Micsoda műveletlen perszóna! Na de meg is nyerte a halszagú rumoshordót. Nálam hiába is próbálkozott volna! Nu mmaan ebbül ölég! Mögyök elfele hozo innét! Igen, egy ilyen házban én sem maradok. Ide a lelkésszel meg a jegyzővel! Máris! A kisasszony és én leszünk a tanúk. Mint a karikacsapás! Na ugye, hogy egy borbélynak van a legjobb szeme és legbiztosabb keze az ilyesmihez? Milyen néma, gyermekem, és még mindig milyen félénk! Eme órában, mely összeköt minket, szívesebben látnám vidámnak. Uram, bocsássa meg ostoba viselkedésemet, még zavart vagyok és kába. Álmomban sem hittem volna, hogy Isten ily kegyben részesít. Gyermekem, nem kegy ér, mint inkább te hozol áldozatot. Gyermekem, eddig én is láttam a dolgot. Azt gondoltam: szerencsésnek mondhatja magát az a fiatal lány, aki a feleségemnek mondhatja magát. De most rád nézek, te kedves, és lelkem-kezem reszket: hogy vehetek el én, házsártos öregember, egy ilyen gondtalan fiatal lányt? Igen, gyermekem, nyomaszt a gondolat, hogy nem illünk egymáshoz. Óó, uram, tisztában vagyok magammal: önnek jobb lenne, ha idősebb lennék, és jártasabb az élet nemes dolgaiban. Nem venném a szívemre, ha önnek szégyenkeznie kellene miattam a világ előtt. Óó, te gyermek! Félreértesz. Nem kétlem, hogy boldog lennék melletted. De te nem bánnád meg? Gondold csak meg, én öregember vagyok. Mit számít az? Sőt: a kor hozza a megbecsülést, hírnevet és erényt. A fiatal mily szépen beszél a korról, mintha nem is baj lenne és teher! Gyermekem! Öregember csak fél ember, s a jobbik fele lett az idő martaléka. Szeme nem éles, szíve fáradtan ver. Vére fagytól dermed, életkedve fogytán, és maga körül is mindent öreggé tesz. Már nem vidám, és másokat sem tesz azzá. Számára csak egy marad, gyermekem: a hála. Gondold csak meg, mily kevés kell egy öreg embernek, hogy boldog legyen élete! Egy nyugodt nap számára már maga a öröm. Egy szó, egy mosoly boldoggá teszi. Egy lágy pillantás már elég neki. Nem akarok már nagy dolgokat, gyermekem, sem lángoló szerelmet, nem! Már annak is örülnék, ha nem lennék teher a számodra. És ha egy kicsit jó lennél hozzám! – Talán túl sokat kérek? Óó, uram, a Bibliára esküszöm: úgy érzem, tudnám szeretni…. Óó, Timídia! Mintha szülőatyám lenne. Ha bármit is tennék, mi elsőre furcsának tűnne, esküszöm: csak önért teszem, és ha ezzel javát tudom szolgálni, én leszek a legboldogabb feleség a világon. Gyermekem, mily boldoggá teszel! Mily csodákra képes a szeretet! E rideg öregember mily esendő és indulatos volt, s most buzog bennem az öröm, és ezt neked köszönhetem. Hajaj! Gyorsan hat a varázsszer! Látom, pezsdül a vére és új élettel telik meg a szeme! Alig ismerek rá a tegnapi borongós Szőr Morózuszra. Hogy esküdjek így a lelkésznek és a jegyzőnek, hogy ön ugyanaz a személy? De a nagyméltóságú urak már a küszöbön állnak, hogy elrendezzenek mindent ánte kopulációnem, mely poszt kopulációnem a házastársi kötelességet oly édessé teszi, mint mazsola a kalácsot. Ezennel engedelmükkel, nagyméltóságú uraim, bemutatom a két házasulandó felet, nemes Szőr Morózuszt, őfelsége lovagját, a királyi flotta parancsnokát, és Timídia kisasszonyt. Szabad, de határozott akaratukból az önök és az ég segedelmével házasságra kívánnak egymással lépni. Kérem önöket uraim, tegyék magasztos kötelességüket! Nincs szebb feladata egy lelkésznek, mint két szerető szívre lelni eme vészterhes világban, és Isten színe előtt összeadni őket. Bár haláleset és végrendelet jobban fizet, s az ügyvéd a viszályból él, szívesen állít ki papírt szerelem ügyében is, hisz annak is szabályozva, nem csélcsap módjára kell történnie. A szerelem csak a házasság kötelékében nyer érvényt és jogot. Ez az ügyvéd magas hivatalának betetőzése. Hivatalomnál fogva kérdem: minden kondíció készen áll, továbbá égi és földi törvények szerint érvényes, hogy a házasság a felek egybehangzó akarata szerint megköttessen? Továbbá készen állnak az érdemes tanúk, hogy kézjegyükkel tanúsítsák a megnevezett személyek azonosságát? Fennáll-e bármi obsztákula mátrimónii, magyarul, egyházi vagy világi akadály, hogy a házasság megköttessen? Ugy mint, prímó… Azt hiszem, kolléga úr, kurtíthatunk a formalitásokon. Szőr Morózusz hírét egy világ ismeri, Timídia kisasszonyért pedig Májszter Snájdebárt és özvegy Cimmerlájn kezeskedik. A szerződés a felek és a tanúk aláírásával törvényileg érvényes lesz. Szőr Morózusz, kapitány. Timídia… Teodózia Cimmerlájn, özvegy, és jómagam: Pankráciusz Snájdebárt. Az én tisztem a házasság szentségét kimondani. Mindketten elszántak vagytok, hogy Isten színe és evilági képviselője előtt házasságra lépjetek? Igen. Timídia, te hallgatsz? Mily megejtő e lányos zavar! E szemérmesség az érintetlen erény jegye. Ávánti! Igen. Én, halandó ember, összeadlak bennetek ama kötelékkel, mit csak a halál oldoz fel. Szponzeó vósz in nómine pátrisz, fílii et szánkti szpíriti… Hadd gratuláljak elsőként! Köszönöm, igazán, és önöknek is, tanult urak és nagyra becsült tanúk! Istennek legyen hála, hogy ilyen szerencsében részeltet még életem alkonyán. Megkínálhatom az urakat egy kis frissítővel? Nem lennék a terhükre, az ifjú pár bizonyára egyedül szeretne lenni. Csak egy pohárkával, hiszen minden óra egy örökkévalóságnak tűnik a fiataloknak, mit nem egymással töltenek. Csodás az ön félénk pillantása. A legcsendesebb, legédesebb nő! Isten ajándéka! (Óó, bárcsak maradnának még, mert amint egyedül maradunk, ő kedves lesz hozzám, nekem viszont utálatosnak kell lennem.) Na, mindjárt robban a bomba! Most még a hetedik mennyországban van, de holnapra kigyógyul. Engem nem vernek át az ájtatos képükkel! Komoly ábrázatukon ott bujkál a vigyor, nem stimmel ez nekem. Most, hogy jól végeztük dolgunkat, hadd kívánjunk szerencsét. Éljen az ifjú pár! Vivát! Flóreát! Kreszkát! Angyal szállt el felettünk! Az ördög farka-szarva! A vén kurva nem hazudott! Hát nem megcsáklyázott egy bigét a vén góré?! De ne hidd, hogy suttyomban kiköthetsz a hadizsákmánnyal! Nagy szégyen a flottára, ha nem kívánunk egészséget kapitányunknak nősülése alkalmából! Éljen!   Ez tévedés! Ti nem voltatok a legénységem tagjai! Rágalom! Köd van a taton, még hogy Tom Fekszert, Hájas Dzsonit meg ezt a galerit nem ismered? De mi ismerjük a mi Morózuszunkat, és nem is ússza meg a kátrányozást! Előre, derék bajtársak! Habár kapitányunk nem hívott meg az esküvőjére, nem tilthatja meg a szerenádot! Rajta! Tus! Szóljanak a dudák, indulhat a tánc! Hangosan: Vivát, vivát, Szőr Morózusz! Vivát, vivát a menyasszony! A nyavalya belétek, hazug disznók! Csendet, vagy vasmacskával korbácsollak el titeket! Az ördög öreganyjába veletek! De drága férjuram, csak jót akarnak! De Szőr! Ilyen szennyes átok hagyja el a száját eme szent órában? Vigyázzon, csak semmi becsületsértés! Eljárást vonhat maga után. Hát így fogadod egykori bajtársaidat, te vén rakománypusztító? Szégyelled őket a kis tubicád előtt? Vagy magadat szégyelled, hogy ősz fejjel a jó öreg rum mellé friss húst akarsz a bendődbe? Hát tudja meg az egész város! Hahó, szomszédok! Hahó, emberek! Mindenki ide! Szőr Morózusz ma nősült, mindenki az ő vendége! Rajta, konduljanak a harangok, szóljanak az ágyúk! Mindenki járjon a csodájára! Gyertek szerencsét kívánni az ifjú párnak! A pisztolyomat, hadd lukasszam ki a gazember bundáját! Hogy a főárbócra kössenek fel, te galád, te…te… Kímélje magát, nyugodjon meg! Ez mégis csak az esküvője! Fékezze magát! Még hogy Szőr Morózusz? Nézzétek a sunyi frátert! Ezerszer esküdött, hogy ki nem állhatja a nőket! Ő, ha más mulat, csak epét köp. S közben ősz halántékát egy fiatal kis cicuskával vakargatja! Sunyi, ravasz, öreg róka! Ki-bejárnak nála a nők! Vén róka, most megvagy! Hagyjatok! Söpredék, kifelé a házamból! Megfosztanál az örömtől, hogy vőlegényként láthassunk? Nem fog menni! Olyan esküvőd lesz, hogy nem felejted el egyhamar! Rajta, zúgjanak a harangot! Díszlövést! Fanfárokat! És együtt kiáltsuk: Vivát! Éljen az öregfiú! Éljen a fiatal menyasszony! Hurrá! Éljen az öregfiú! Éljen a fiatal menyasszony! Vizet! Levegőt! Kicsinálnak! Megfulladok! Vágj eret rajtam, és az Isten szerelmére, tűntesd el őket! Nagyra becsült násznép! Kegyes hölgyeim, drága uraim, Szőr Morózusz mélységesen le van köt… Mélységesen le van sújtva! Haha! …kötelezve, hogy nemes jelenlétükkel emelték az esküvő fényét! Izgalmában szóhoz sem jut, ezért én kérem önöket, hogy a sarki kocsmában a számlájára üttessenek csapra egy hordó sört, és igyák meg az egészségére! Ez már beszéd, öregfiú, és jegyezd meg egy életre: ahol az egyiket öröm éri, ott a többinek osztoznia kell benne, különben csak félig öröm! Na gyerünk az áldomásra! Na még egyszer tisztán és hangosan: Éljen Morózusz, éljen a menyasszony! Éljen Morózusz, éljen a menyasszony! Elmentek? A dobhártyám, a fejem, hogy sajognak! Mint Szent Lőrinc a tüzes rostélyon! Vizet! Adjatok vizet! Ne vegye a szívére! Hangos volt, de szívből jött! A jókedvű tömeg könnyen megfeledkezik magáról. De engedelmével, Sir, hív a kötelesség, és ön is szívesebben maradna egyedül ifjú mátkájával! Drága uraim, fogadják hálámat! Egy élmény volt! Remélem a keresztelőn ismét látjuk egymást. Ily alkalmakra örömmel jön a jegyző. Tanácsaimmal mindig örömmel állok a rendelkezésükre. Na most aztán mindent bele, Aminta, Mutasd meg neki, hogy muzsikál egy hallgatag asszony! Óó, bárcsak valaki mást találtatok volna erre a mókára! Úgy sajnálom szegény, jó embert! Épp ezért! Bolondot sóval és ecettel kúrálunk. Párold meg jól, hogy aztán ki lehessen könnyedén csontozni. Drága asszonyom, jó éjt! Kopaszd meg jól, csak úgy repüljenek a tollai! Legforróbb jókívánságaim! Adj a galádnak egy kis ízelítőt a mesterségünkből, hadd köpjön egy kis vért! Óó, Istenem, egy szerepem sem volt ilyen nehéz! Bárcsak túl lennék már az egészen! Szavad nincs és gondterhelt vagy? Értem én! Ez a pokoli lárma kifárasztott! Óó, nem, semmi! Sóhajtasz? Nyomaszt valami? Óó, jó uram, az egekre, ne kérdezzen! De hát muszáj tudnom, gyermekem! Hát nem vagyunk egy test, egy lélek Isten színe előtt? A te bánatod tán nem az enyém is? Fedd fel előttem! (Óó, bár goromba lenne, mennyivel könnyebben menne úgy!) Nem, nem, ne zaklasson! De gyermekem, mondd el! Még egyszer, uram, esengve kérem: ne zaklasson! De nagy bánat számomra téged ily levertnek látni, téged, kinek boldognak kellene ma lennie, Timídiám, mi bánt? Uram, drága uram, az égvilágon semmi, csak egy kis nyugalomra vágyom… (Még egy szót szól, és kezdem…) (Mily makacs egy félénk lány!) Figyelj rám, Timídiám… Nyugalmat! Hát nem megmondtam! Ááááááá! Nyugalmat akarok! Nyugalmat! Ne kérdezz, ne gyötörj! Ne vallass, hadd törődjek én a magam dolgával! Jobban tudom, mi kell nekem, és átkozott, ki utamba áll! De Timídia! Én csak… Semmi „de”! Egy szót se többet, itt az történik, amit én akarok! Csakis én, én, én és én! Itt más nem kívánhat, nem kérdezhet, csakis én, én és én! De Timídia… hol a kedvességed… nem ismerek rád… azt hittem, hogy… Azt hitted, mi, hogy beszerzel egy buta, néma szolgálólányt a háztartásba. Tévedés! Most megtudod, hogy ki vagyok! Azt hiszed, azért mentem hozzád, hogy némán befalazzam magam és csak gyászoljam az életem? Nem és nem! Nem hagyom magam! A magam ura vagyok! Fiatal vagyok és élni akarok, szórakozni, nevetni! Társaságot akarok, emberek között lenni! Fiatalok, vidámak és frissek között, akik felpezsdítik a véremet! Itthon is legyen zsivaj és vidámság! Óó, én bolond istenverte, hogy bedőltem annak, hogy asszony lehet hallgatag! Óó, én bolond, bolond! Nesze neked lánykérés ősz halántékkal! Mint egy taknyos, saját hálómba gabalyodtam! Óó, én bolond, már késő! Megnézhetem magam! Mától minden másként lesz, fiatalítunk! Kocsi három lóval, ruhák, gyöngyök, gyémántok, szolgálók, inasok, lakájok, papagáj és kakadu, ahogy az egy lédinek dukál! Misére és a fürdőbe mindig a legszebb ruhákba! Házimuzsika! Fúvósok, vonósok, ütők, csembaló és klavöszen! Énekesek, táncosok, kasztráltak! Mindig csak zene! Zene! Én magam is énekelni akarok, zenét tanulni a legnagyobb öröm! Repesek! Oh, én balga, egy nőstényördöggel léptem frigyre! Vibrál és rikácsol, őrjöng és csapkod! A fülem! Istenem, meghalok, ha még sokáig tombol! Utamba ne állj! Itt én vagyok az úr, senki más! Itt én beszélek csak, én, csakis én! Minden zugban ősz hajszálak! Fiatal vagyok, és mozgástér kell számomra! Óó, én szamár, nőnek hinni! Én, bolondok bolondja, az voltam mindig is! Ez durvább a pokolnál, durvább a halálnál! Itt minden másképp legyen: széles ablakokat, világos falakat, világos huzatokat! Új asztalokat, sok tükröt, lámpákat, képeket, virágot, székeket! Helyet a táncnak, a zenének! Ki ezekkel az ócskaságokkal: molyrágta templomkerti gané! Ki a fegyverekkel, pisztolyokkal, ezzel a fakó halcsontvázzal, mindennel, ami a halálra emlékeztet! Fél tőlük az ember! Kifelé régi idők minden dohos, penészes kacatjával! Dohánybűzzel, ótvaros ásatagsággal! Nesztek! Kifelé minden pusztulattal! A pipáim! A teleszkópom! El innen, vagy kapsz egyet! Vigyázz, mert lendületben vagyok! Egyszer és mindenkorra kirámolni innen minden koszt és ótvart! Kifelé ezzel, meg ezzel is! Nesze! Nesze! Kipucolom ezt a koszfészket az utolsó porszemig! Mi folyik itt? Tatárjárás? Henri, az ég szerelmére, ments meg ettől a sátánnőtől! Kikészít, megöl, megőrjít, széthasítja a fülem, péppé morzsolja a szívem! Ments meg, vagy kutyák elé vetem magam! Drága bácsi, nyugodjon meg! Mit merészel a bácsikámmal szemben? Nem tartozom magyarázattal, és sürgősen vegye az irányt az ajtó felé! Itt én vagyok az úrnő és senki más! Nincs szükségem házassági tanácsadásra, sem közönségre. Húzzon el! Maga fog innen elhúzni sürgősségivel! Megtanítalak, asszony, viselkedni! Haha? Még hogy én el? Itt én vagyok a törvényes úrnő! Ez magánlaksértés! A seriffet! Ez a tahó zaklat engem! Elég és befelé a szobádba! Azt csinálok, amit akarok! A szobádba, vagy széjjelverlek! Megütnél? Megütnél egy nőt? Egy nőt, aki nem tiszteli urát? Cséphadaróval! Abban nem lesz hiba! Gyerünk, el a szobádba és csend legyen! Engem? Egy nőt? Nem! Nem! Mars! Eltöri a csuklómat! De én a seriffhez megyek! Igazságot! Mennél mi? Igen! Igen! Betelt a pohár! Na, ebből elég! És most befelé! Ah! Széttörte a kezemet! De én, a seriffhez megyek… holnap…óó…óó… Látod, bácsi? Ez a helyes bánásmód egy hallgatag asszonnyal, ha éppen nem hallgatag. Henri! Hogy köszönjem meg? Óó, Istenem, miféle nőt küldtél rám? Henri, tudod, hogy sosem voltam egy pipogya fráter, tizenhét csatában vettem részt, és viharban magam bevontam egyedül a vitorlát, de ez ellen tehetetlen vagyok. Kicsinál! Henri, hogy élhetnék egy ilyen sátáni nővel? Inkább a vízbe vetem magam! A Temzébe! Sebaj! Bár e szamárság egetverőbb, mint egy fővitorla, ne aggódjon, helyrehozok mindent! Reggel hívom a bírót és az ügyvédeket, és kimondatjuk a válást. Óó, ha úgy lesz, két ezüst gyertyatartót adományozok a templomnak, és tíz ágyat a szegényháznak! Henri, kutyául bántam veled, de most, hogy megvédsz, mindenem a tied, nekem semmire sincs szükségem az életben, csak a nyugalmamra! A nyugalmamra! Hadd legyen mindez az én gondom. Holnapra szabad ember lesz. Most bújjon ágyba, bácsikám, kimerültnek látszik. Igen, kivagyok mint egy béka. Megnyúzott, kikészített. Sosem gondoltam volna, hogy egy olyan erős ember, mint én, lehet ilyen nyomorult kutya. Pihenjen csak, holnapra túl lesz az egészen. Hogy alhatnék a közelében? Inkább égő pipával egy lőporos hordó mellett! Félek tőle! Ne féljen! Nyugodtan menjen a szobájába, zárkózzon be, én az ajtó előtt őrködöm, hogy ne mehessen a közelébe: ez a nő ismeri már az öklömet, nem fog odamerészkedni. Óó, de jó is vagy hozzám. Igen, maradj az ajtóm előtt, akkor talán tudok aludni. Óó, de fáradt vagyok, nyúzott, káprázik a szemem, ki vagyok merülve, pihennem kell. Menjen csak és nyugodjon meg, éberen őrködöm az ajtaja előtt reggelig, akkor aztán elmegyek az ügyvédért. De most aludjon jól! Köszönöm, Henri, óó, aludni… aludni… Aminta! Aminta! Te legédesebb angyal, mily fenségesen játsztad az ördögöt! Már olyan, mint a viasz, holnapra teljesen megolvasztjuk! Istenem, szegény ember, nem volt kellemes így bánni vele! Végig kedves szerettem volna lenni hozzá! Bárcsak véget érne már, hogy nyíltan és őszintén kimutathassam szeretetemet! Milyen jószívű is vagy te! Csupa kedvesség! Ne aggódj, már csak ma éjjel kell Morózusznét alakítanod, aztán soha többé! Útálom ezt a szerepet! Agyafúrt gaztett! De mit meg nem tennék érted, életem, mindenem! Óó, kislány, milyen boldoggá teszel! Henri, ébren vagy? Igen, bácsi, egész éjjel! És a nő nyugszik? Igen, nyugszik. Egy szó, egy sóhaj sem hagyja el a száját. Keze mozdulatlan, melle nem zihál, a sötétben alig látszik, hogy lélegzik. Nem izeg, nem mozog, alszik, mint a tej! Akkor alhatok? Tartod a frontot? Nincs oka aggodalomra! Tüzes acélsodronnyal tartom őt szorosan, mozdulni sem tud. Egészen nyugodtan rám bízhatja az életét! Óó… akkor nyugodtan alhatok. Köszönök mindent, Henri! Óó, köszönöm! Önért mindent! Köszönök mindent! Köszönöm neked! Köszönöm!