DAPHNE

Richard Strauss Daphne - opera, op. 82

Pasztircsák Polina                  Daphne

Ric Furman                              Apolló

Ulbrich Andrea                       Gaia

Cser Krisztián                         Peneiosz

Horváth István                      Leukipposz

Bakonyi Marcell                      első pásztor
Boros Sándor                         második pásztor
Pintér Dömötör                      harmadik pásztor
Silló György                            negyedik pásztor
Szalai Ágnes                           első szolgáló

Kristófi Ágnes                        második szolgáló

            
          Nemzeti Filharmonikus Zenekar
          Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)

           Bizják Dóra                             zenei munkatárs
           Mikó Szilvia                            zenei munkatárs           
           
           Polgár Etelka                          rendező-asszisztens

           Gianpiera Bühlmann                jelmez
           Gilles Gubelmann                    díszlet

          

NÉMEDI CSABA         rendező

KOCSIS ZOLTÁN       karmester

A szereplőkről  

Pasztircsák Polina 

A fiatal szoprán 19 éves korától tanult énekelni, első tanára Bikfalvy Júlia volt az Etűd Zeneművészeti Szakközépiskolában. Később Mirella Freni növendékeként tanult az olaszországi Centro Universale del Belcanto intézményében. 2010-ben énekművészként diplomázott kiemelkedő eredménnyel a ferrarai Conservatorio di Girolamo Frescobaldi-ban. 2004-ben az Országos Simándy József Énekversenyen első- és különdíjban részesült. Operaszínpadon 2007-ben debütált Modená-ban egy olasz kortárs operaszerző művében. 2009-ben a 64. Genfi Énekversenyen  az első díj mellett elnyerte a közönségdíjat is. Számos dalestet ad Európa-szerte. A Magyar Állami Operaházban 2012-ben debütált. Első portré albuma 2010-ben jelent meg az Ysaye Records kiadásában Richard Strauss, Sosztakovics, Bartók és Kodály dalaival. 

Ric Furman

„Furman kezdettől fogva gyönyörködtet sugárzó tenorjával” – Die Deutsche Bühne. Ric Furman jelenleg az opera műfaj egyik legizgalmasabb és a kritikusok által is legméltatottabb hőstenorja. Első bemutatkozása 2012-ben volt a Fidelioban a Seattle-i Operában, majd 2013-ban ugyanitt a Ring ciklusban lépett fel. 2014-ben az Avie Records kiadó rögzítette a Seattle Operaház Ring ciklusát, amelyben Ric Furman is fellépett.

A német színpadok sikeres művésze. Népszerű és gyakori vendége koncertelőadásoknak is.

A hőstenor repertoár egyedülálló választékát birtokolja máris. Otthonosan mozog a kortárs operákban is, sőt zenei képességei a modern operák egyik legkeresettebb előadójává tették. Repertoárja Händeltől a kortárs szerzőkig terjed, mintegy 40
szerepet 6 nyelven énekel.

Horváth István  

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerzett magánének majd énekművész diplomát. Tanára Bukszár Márta. A Pécsi Nemzeti Színház kórusában mint magánénekes szerepel, emellett tagja a BorCanto Énekegyüttesnek is. 2009-ben kapta első nagy szerepét a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol Rossini: Sevillai borbélyában alakította Almaviva szerepét. Szintén ebben az évben szerepelt először a Miskolci Operafesztiválon Kocsis Zoltán dirigálásával Schoenberg Mózes és Áron c. operájában. A Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon Richard Strauss Daphne c. operájában Leukipposz szerepét alakította.



 

Ulbrich Andrea 

A magyar –olasz állampolgárságú mezzoszoprán Andor Évánál végezte tanulmányait, a budapesti - jelenlegi nevén - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Karrierjét Magyar Állami Operaházban kezdte, majd a Deutsche Oper am Rhein (Düsseldorf) tagja lett. Európa legnagyobb koncerttermeiben, operaházaiban fellépett már. Olyan jelentős karmesterekkel dolgozott, mint Riccardo Chally, Michael Gielen, Jun Märkl, Pinchas Steinberg és Marcello Viotti. Sikeres fellépései közül kiemelkedik Azucena szerepe a Trubadúrból, amelyet Zefirelli rendezett a veronai Arénában.

 

Cser Krisztián 

Először Szegeden szerzett magánének-tanár, énekművész diplomát, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaszakán végzett, ahol énektanára Marton Éva volt. Kimagasló eredményeket ért el országos illetve nemzetközi versenyeken. 2004-ben megnyerte a IV. Simándy Énekversenyt és a Monserrat Caballe Énekverseny döntőse volt valamint a Genfi Énekversenyen különdíjat kapott. 2008-ban az olaszországi Spoletóban debütált Don Magnificóként. 2008-2010 között a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa, jelenleg magánénekese.

A további szereplőkről itt olvashat: www.filharmonikusok.hu

Némedi Csaba

A magyar származású színpadi rendező színház iránti érdeklődését számos opera- és klasszikus balettelőadás élménye indította el már kora gyermekkorában. A középiskola elvégzése után Ausztriában tanult tovább. Eredetileg a gyógyászat területén folytatott tanulmányokat, majd felvételt nyert a Bécsi Egyetemre, ahol a Filológiai kar színház, film- és médiatanulmányok szakán végezte tanulmányait, zenés és táncszínházra specializálódva. (Jelenleg ugyanitt PhD hallgató.) Gyakornokként a Bécsi Állami Operában és a Schönbrunni Zenés Színházban dolgozott. 2003 és 2006 között a Zürichi Operaház segédrendezőjeként olyan jelentős előadások létrehozásában vett részt, mint R. Strauss Elektrája (rendező: Martin Kusej), Debussy Pelléas és Mélisande-ja (rendező: Sven-Eric Bechtolf), Rimszkij-Korszakov Cári menyasszonya, (rendező: Johannes Schaaf), Puccini Turandotja (rendező: Giancarlo del Monaco) és Verdi Aidája (rendező: Nicolas Joel).

Első önálló rendezésére – Mozart: A színigazgató – 2006 nyarán került sor Liechtensteinben, Zsófia régenshercegnő fővédnöksége alatt.

Részt vett a Magyar-Francia Zenés Színházak Rendezői Versenyén és az Európai Rendezők versenyén is. A „Fogadás Orlovsky Hercegnél” című gálaműsor rendezője volt 2011-ben, amelyen a Magyar Operaház szólistái is felléptek. A Kirchstetteni Kastélyban (Ausztria) megrendezett nyári KlassikFestival keretében J. Strauss Denevér című operettjét rendezte 2011-ben. Az ezt követő három évben két Mozart-operát és egy Verdi-operát vitt színre. 2015-ben Donizetti Szerelmi bájitala első belcanto operaként hangzott el rendezésében az idén útjára indított Kirchstetteni Belcanto Operafesztivál keretein belül. A rendező 2012 óta a KlassikFestival művészeti vezetőjének szerepét is betölti. (fotó Wilke)

A rendező koncepciójáról itt olvashat.

 

Az  operáról 

A Daphne Richard Strauss egyik legderűsebb operája, annak ellenére, hogy a zeneszerző a nemzeti-szocialista diktatúra legnyomasztóbb éveiben komponálta, 1936 és 1937 között. Strausst magát nagyon sok vád érte, hogy Németország első számú zeneszerzőjeként nem határolódott el egyértelműen és kategorikusan attól a rezsimtől, amely egy ideje őt magát is folyamatos megfigyelés alatt tartotta. Kedves szövegírója, Stefan Zweig mellett azonban a végsőkig kitartott. Zweig a zeneszerző minden kérlelése ellenére önként lépett vissza a közös munkától, és egy fiatal irodalomtudóst, Joseph Gregort ajánlott maga helyett, akit Strauss eleinte komoly ellenérzéssel fogadott. Épp ezért a Daphnét közvetlenül megelőző Strauss-operán, a „Friedenstagon” (A béke napja) Zweig és Gregor még közösen dolgozott, de a Daphne már Gregor saját ötletén alapuló önálló munkája volt. A librettista kicsit feldúsította Ovidius eredeti történetét, annak érdekében, hogy szenvedélyesebbé tegye a cselekményt, ami a megelőző egyfelvonásos, a Friedenstag esetében nem bizonyult kellőképpen drámainak. Az isteni Apollón először gulyás alakjában igyekszik elhódítani a szép Daphnét kedvesétől, a pásztor Leukipposztól, aki viszont lánynak öltözve próbál a nimfa  közelébe férkőzni. Apollón azonban leleplezi a csalást, és igazi hús-vér férfi módra reagál: féltékenységében megöli vetélytársát. Daphne azonban továbbra sem kér Apollón szerelméből, akinek kérésére végül Zeusz babérfává változtatja, így adva őt vissza a Természetnek. „Vajon nem lehetne-e Daphné-t úgy értelmezni, hogy ő az emberben megtestesülő természet, akit megérint mindkét istenség, Apollo és Dionüszosz…akiket megsejt, de felfogni nem tud és csak a halál által tud az örök műalkotás: a tökéletes babérfa szimbólumában feltámadni?” – tette fel a kérdést a zeneszerző egy Joseph Gregorhoz 1936. március 8-án írott levelében. Strauss szeme előtt főként képzőművészeti alkotások lebegtek Daphne alakjának megteremtésekor: mindenekelőtt Bernini Apollón és Daphne című szobra a római Villa Borghese-ben, valamint Botticelli Tavasz című festménye, a firenzei Uffiziből, míg Gregor szövegírói fantáziáját Theodor Chasseriau romantikus litográfiája mozgatta meg.

A Daphne „átváltozás-zenéje” Strauss legharmonikusabb partitúrái közé tartozik, telve vidám, szellemes, lírai elemekkel. Maga Strauss – a képzőművészeti terminológia nyomán – „claire-obscure”-nek (fél-árnyéknak) nevezte azt a stílust, amelyet kifejezetten Daphne számára teremtett, hogy „hősnőjét ebbe a félárnyékba helyezve fejezze ki a figura sorsszerű kötődését a természethez és kudarcát az emberi kapcsolatok világában.”

Talán az sem véletlen, hogy a Mester a művet éppen a szicíliai Taorminában fejezte be 1937 karácsonyán, mindössze néhány kilométerre attól a helytől, ahol egy másik görög mitológiai háromszög, Händel „Acis és Galateájának” története játszódik.

Az opera librettója (fordította: Jánszky Lengyel Jenő)

Letölthető libretto német nyelven

Letölthető librettó magyar nyelven