A Birodalmi Zenei Kamarát a náci hatalom alakítja
R. Strauss 68 éves volt, amikor
Adolf Hitler és a Náci Párt hatalomra jutott.
Strauss sosem csatlakozott a
párthoz, és szorgalmasan elkerülte a náci üdvözlésformát is. A kezdetekben a célszerűség okán működött
együtt a korai náci rezsimmel abban a
reményben, hogy Hitler népszerűsíteni fogja a német művészetet és kultúrát.
Hitler lelkes Wagner- és zenekedvelő volt, aki nagyon szerette R. Strauss műveit is, mióta a Salomét megnézte
1907-ben. R. Strauss viselkedését erősen
motiválta annak szükségessége, hogy megvédje zsidó menyét és zsidó unokáit az
üldöztetéstől, valamint nagyon elkötelezett volt abban, hogy a tiltott
zeneszerzők – mint Mahler és Debussy - műveit továbbra is vezényelje és
megőrizze.
Miközben Joseph Göbbels egy ideig segítőkésznek bizonyult R. Strauss irányában, így írt naplójában:„Sajnos még mindig szükségünk van rá, de egy napon lesz saját zenénk, és nem lesz szükségünk többé a dekadens gyenge idegzetűre.”
Mindazonáltal, mivel nemzetközi eminencia, jelölték a zeneszerzőt 1933 novemberében a Birodalmi Zenei Kamara, az Állami Zenei Hivatal elnöki tisztségére. R. Strauss, aki számos politikai rezsimet megélt már és semmilyen érdeklődése nem volt a politika iránt, elhatározta, hogy elfogadja, de megtartja politikamentességét, ami esetenként lehet, hogy tarthatatlan. Családjának ezt írta: „Zenét szereztem már Kaiser és Ebert uralma alatt. Ezt is túl fogom élni.”.
1935-ben így írt naplójában „1933 novemberében Göbbels miniszter a Birodalmi Zenei Kamara elnöki tisztségére jelölt, anélkül, hogy rendelkezett volna előzetes beleegyezésemmel. Nem voltam eléggé felvilágosítva és elfogadtam a hivatali posztot, mert abban reménykedtem, hogy képes leszek valami jót csinálni és megakadályozni a rosszabb dolgokat, amelyek mostanság a német zenei életben jelentkeznek, vagyis „amatőrökkel és tudatlan pozicióvadászokkal „szervezik újjá.”.
R. Strauss megvetette Göbbelst, jelentéktelennek és „fütyülő bombának” nevezte. Annak érdekében, hogy megszerezze Göbbels együttműködését a német szerzők jogdíjának 30 évről 50 évre kiterjesztésében Strauss egy zenekari dalt is dedikált Göbbelsnek Das Bachlein címmel 1933-ban.
1935 júniusában R. Strauss így írt Zweignek.
A levelet a Gestapo megkaparintotta és elküldte Hitlernek. Strausst ezután 1935-ben elbocsátották posztjáról.
Strauss látszólagos kapcsolatát a nácikkal számos híres muzsikus is kritizálta, mint pl. Arturo Toscanini is, aki ezt mondta 1933-ban, amikor Strauss elfogadta a Birodalmi Zenei Kamara elnöki tisztségét: „Strauss, a zeneszerző előtt megemelem a kalapom. De Strauss, az ember előtt ismét visszateszem.” Strauss motivációja leginkább az volt, hogy megvédje zsidó menyét, Alice-t és zsidó unokáit a zsidóüldözéstől. Mindkét unokájával erőszakoskodtak az iskolában, de Strauss befolyását arra használta fel, hogy megvédje őket a koncentrációs táborba deportálástól.
R. Strauss 1933-ban így írt saját
jegyzetében:„Úgy tekintem a Streicher-Göbbels féle zsidó
csalit, mint a német becsület szégyenét, mint a nyilvánvaló alkalmatlanságot, a hozzá nem értő,
lusta középszerűség harcát
a magasabb intelligencia és nagyobb tehetséggel szemben.”.
Miközben Joseph Göbbels egy ideig segítőkésznek bizonyult R. Strauss irányában, így írt naplójában:„Sajnos még mindig szükségünk van rá, de egy napon lesz saját zenénk, és nem lesz szükségünk többé a dekadens gyenge idegzetűre.”
Mindazonáltal, mivel nemzetközi eminencia, jelölték a zeneszerzőt 1933 novemberében a Birodalmi Zenei Kamara, az Állami Zenei Hivatal elnöki tisztségére. R. Strauss, aki számos politikai rezsimet megélt már és semmilyen érdeklődése nem volt a politika iránt, elhatározta, hogy elfogadja, de megtartja politikamentességét, ami esetenként lehet, hogy tarthatatlan. Családjának ezt írta: „Zenét szereztem már Kaiser és Ebert uralma alatt. Ezt is túl fogom élni.”.
1935-ben így írt naplójában „1933 novemberében Göbbels miniszter a Birodalmi Zenei Kamara elnöki tisztségére jelölt, anélkül, hogy rendelkezett volna előzetes beleegyezésemmel. Nem voltam eléggé felvilágosítva és elfogadtam a hivatali posztot, mert abban reménykedtem, hogy képes leszek valami jót csinálni és megakadályozni a rosszabb dolgokat, amelyek mostanság a német zenei életben jelentkeznek, vagyis „amatőrökkel és tudatlan pozicióvadászokkal „szervezik újjá.”.
R. Strauss megvetette Göbbelst, jelentéktelennek és „fütyülő bombának” nevezte. Annak érdekében, hogy megszerezze Göbbels együttműködését a német szerzők jogdíjának 30 évről 50 évre kiterjesztésében Strauss egy zenekari dalt is dedikált Göbbelsnek Das Bachlein címmel 1933-ban.
Strauss megpróbált nem tudomást
venni Debussy, Mahler és Mendelssohn műveinek a nácik általi betiltásáról. Tovább
dolgozott Stefan Zweiggel, zsidó barátjával és librettistájával a Hallgatag
asszony című vígoperán. Amikor az operát 1935-ben Drezdában bemutatták
,
Strauss ragaszkodott ahhoz, hogy Zweig neve is szerepeljen a színházi
műsorban. Ezzel azonban végleg kivívta a náci rezsim haragját. Hitler és
Göbbels nem jelentek meg
a bemutatón és három előadás után elmaradtak az előadások is. Lényegében
a Harmadik
Birodalom betiltotta.
1935 júniusában R. Strauss így írt Zweignek.
„Elhiszed, hogy engem valaha bármilyen cselekedetemben "német mivoltom" gondolata vezetett volna? Lehetne-e
Mozartról azt feltételezni, hogy tudatosan „árja” –ként komponált? Csak kétféle
embert ismerek: akinek van tehetsége, és aki semmilyen tehetséggel nem
rendelkezik.”
A levelet a Gestapo megkaparintotta és elküldte Hitlernek. Strausst ezután 1935-ben elbocsátották posztjáról.
Strauss látszólagos kapcsolatát a nácikkal számos híres muzsikus is kritizálta, mint pl. Arturo Toscanini is, aki ezt mondta 1933-ban, amikor Strauss elfogadta a Birodalmi Zenei Kamara elnöki tisztségét: „Strauss, a zeneszerző előtt megemelem a kalapom. De Strauss, az ember előtt ismét visszateszem.” Strauss motivációja leginkább az volt, hogy megvédje zsidó menyét, Alice-t és zsidó unokáit a zsidóüldözéstől. Mindkét unokájával erőszakoskodtak az iskolában, de Strauss befolyását arra használta fel, hogy megvédje őket a koncentrációs táborba deportálástól.
Richard Strauss figyelmének középpontjában a zene volt, de hogyan élt a mindennapokban?
(Részletek www.richardstrauss.at oldalról, család által működtetett honlapról)
Társasági és otthoni élet
Az első időkben a házaspár viszonylag mérsékelten élt Münchenben, a nyári hónapokat a zeneszerző apósával és anyósával Marquarsteinben töltötte. A Berlinbe költözés Pauline számára lehetővé tette, hogy „nagy háztartás”–t vezessen, intenzív társasági kapcsolatokat tartson fenn....Tovább„Pauline nélkül semmit sem alkottam volna”
(Részletek Karl Böhm Pontosan emlékszem című könyvéből, és a www.richardstrauss.at honlapról)
„Előadás után (Daphné) Strauss társaságában meglátogattam feleségét, aki betegsége miatt nem lehetett jelen a premieren. Midőn lassan lefelé lépkedtünk a harmadik emeletről, Pauline asszonyról beszélt: „Higgye el, nagy szükségem van erre asszonyra. Tulajdonképpen letargikus természetű vagyok, és Pauline nélkül semmit sem alkottam volna.”
Richard egyszer így panaszkodott felesége mániákus szellőztetési szokásáról:
„Néha alig bírok megkapaszkodni a
szobámban, a huzat miatt”.
Pauline nemcsak saját otthonukban volt
mániákus tisztaságkedvelő, hanem máshol is. Szerette ellenőrizni a port,
végighúzta ujját a bútorokon, kinyitotta a fiókokat, benézett az ágy alá és
ellenőrizte a személyzet keze munkáját. (Kurt Wilhelm)
Fotók
Richard
Strauss rajongott a gépkocsikért, ám a művészetben a modernitás helyett
a klasszikusok felé fordult. Miközben Marinetti és társai a futurista
kiáltványt szövegezték, a zeneszerző a klasszikus görög és latin
kultúrából, vagy épp „az ő Goethéjéből” merített ihletet. Már
1882-ben, a müncheni Ludwig Gimnázium záró bizonyítványában említést
tettek az ifjú Richard Strauss szorgalmáról, érdeklődéséről és gyors
felfogóképességéről. Tovább
Strauss a mai értelemben keveset sportolt, ám sok időt töltött a szabadban testmozgással. Ennek során az élményeket, a természet békés csodálatát és a kikapcsolódást részesítette előnyben az öncélú testedzéssel szemben. Sportot űzött a kártyajátékból, amit viszont felesége, Pauline nem nézett jó szemmel. Tovább
A
kép az 1935. június 19-i drezdai főpróbán készült. A képen Maria
Cebotari, a hallgatag asszony, Richard Strauss és Karl Böhm, a premier
karmestere látható.
„Strauss
figyelemre méltó muzsikus volt és csodálatos karmester. Igen, csodálatos
karmester volt, még akkor is, ha néha semmilyen látható jele nem volt
annak, hogy tényleg vezényel.
George Szell - Karmesterként két Strauss is létezett. Az egyiket érdekelte, a másikat nem. Az embernek gyakran volt olyan érzése, hogy csak múlatja az időt, vagy a honoráriumáért dolgozik, vagy éppen az előadás utáni kártyajátékot várja már. Ez néha így zajlott…. Elképesztően unta…és Beethoven Fideliójának fináléjában (egy-két há-négy)…..tatatatíiim, tatatatíiim….ránézett az órájára….. és ….(gyorsított a tempón).”
A
múlt század első évtizedeinek egyik meghatározó zeneszerzőjének
alkotásait előbb ismerte meg a budapesti koncerttermek közönsége, mint
az opera-rajongók. A kezdeti elutasítás hamar rajongással határos
tiszteletté vált. Az
első hazai bemutatót a Filharmoniai Társaság Zenekara tartotta, 1891
legelején. Az Itáliából című szimfonikus költemény azonban nem aratott
sok babért. A korabeli sajtóvisszhang így hangzott: „Reméljük nem
találkozunk ezzel a művel többé a Filharmoniai Társaság műsorán”. 1895-ben
a Halál és megdicsőülés, 1897-ben a Till Eulespiegel került terítékre.
„Ilyen zenei tótágast, összevisszaságot még nem komponált szabadlábon
lévő muzsikus” – bírálták a műveket. Strauss ismertsége és kedvelőinek
száma azonban megállíthatatlanul emelkedett Magyarországon. Tovább
1910.
március 11-én bombaként robbant az Elektra című operája. Az előadás egyértelműen siker volt, a kritikusok
többsége nem volt elutasító. A bemutató után néhány hónappal Strauss vezényelte Budapesten az operát.
…akármilyen hidegen, józanul is ítéljük meg a darabot, az kétségtelen, hogy a hallgatóit lebilincseli, izgatja, szinte fárasztja” – Kern Aurél. Tovább
Strauss és a klasszikus kultúra
A sportoló és a kártyajátékos
Strauss a mai értelemben keveset sportolt, ám sok időt töltött a szabadban testmozgással. Ennek során az élményeket, a természet békés csodálatát és a kikapcsolódást részesítette előnyben az öncélú testedzéssel szemben. Sportot űzött a kártyajátékból, amit viszont felesége, Pauline nem nézett jó szemmel. Tovább
A hallgatag asszony ősbemutatója
„A hallgatag asszony drezdai ősbemutatójáról a következő emléket őrzöm: rendkívül forró nyár volt, gyilkos melegben próbáltunk a tető alatti próbateremben. Strauss nehezen viselte a hőséget, de fáradhatatlan volt. Cebotari tíz-tizenöt órát is tudott dolgozni, a fegyelmezettség mintaképe volt. …..Strauss nagyon elégedett volt a próbák menetével és egyik boldog levelet a másik után írta feleségének kérve, hogy mielőbb eljöjjön.” | |
A karmester
1994-ben dokumentumfilm készült „A vezénylés művészete: a múlt nagy karmesterei" címmel. Ebben a klipben Richard Strauss a Till Eulenspiegel-t vezényli a Bécsi Filharmonikusokkal.George Szell - Karmesterként két Strauss is létezett. Az egyiket érdekelte, a másikat nem. Az embernek gyakran volt olyan érzése, hogy csak múlatja az időt, vagy a honoráriumáért dolgozik, vagy éppen az előadás utáni kártyajátékot várja már. Ez néha így zajlott…. Elképesztően unta…és Beethoven Fideliójának fináléjában (egy-két há-négy)…..tatatatíiim, tatatatíiim….ránézett az órájára….. és ….(gyorsított a tempón).”
Strauss Budapesten
Strauss operák Budapesten
Szereplők: Fodorné Aranka , Krammer
Teréz , Sebeők Sára, Arányi Dezső, Szemere Árpád
Alszeghy Kálmán - rendező
Kerner István - karmester
…akármilyen hidegen, józanul is ítéljük meg a darabot, az kétségtelen, hogy a hallgatóit lebilincseli, izgatja, szinte fárasztja” – Kern Aurél. Tovább
